Meghalt 13 diák? A kormány gyorsan módosítja a törvényt, hogy ne kelljen sok kártérítést fizetnie

Az iskolai buszos kirándulások gyors szabályozását ígérte a kormány a 2017. január 20-i, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset után, melyben egy, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium síturázó diákjait szállító busz ütközött egy autópályafelüljárónak.

Végül gyorsan nem sikerült szabályozni, de a 24.hu értesülései szerint mostanra elkészült egy törvényjavaslat, amelyben elsőként

korlátoznák, hogy az iskolák, így az állami intézményfenntartó Klik anyagi felelősségét.

Magyarán azt, hogy mekkora kártérítést fizessenek a diákoknak ésvagy hozzátartozóiknak, ha egy iskolai program során szenvednek károsodást. A javaslatot előkészítő Emberi Erőforrások Minisztériumának indoklása szerint

"a köznevelési intézmény objektív kártérítési felelősségét azokra a káreseményekre korlátozza, amelyek elhárítására az intézménynek módja és lehetősége van".

És nem is ez az egyetlen, hogy is mondjam, furcsasága a javaslatnak. A tervezet alapján a diákoknak ezentúl kötelező lenne biztosítást kötniük a külföldi iskolai túrák előtt,

kivéve, ha a környező országok magyarlakta területeire utaznak.

Hogy miért? Egyetlen logikus levezetés, hogy a kormány ezzel a bújtatott támogatással is arra próbálja ösztönözni a magyar oktatási intézményeket, hogy idegen kultúrák, világok helyett a magyar hagyományokkal ismertessék meg a diákokat. Hogy ez mennyire így lehet, arról a tervezet egy újabb pontja tanúskodik. Az alapján ugyanis ezentúl

nyilvántartanák, hogy egy diák járt-e már a környező országok magyarlakta vidékein.

Ha ennyi minden belefért, joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi maradt ki a tervezetből. Hát,

a biztonságot növelő intézkedések.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.