A Google és a Facebook volt az a két tech óriáscég, amiket egy magányos adathalász több mint százmillió dollárral megsvindlizett – írja a Fortune. Az amerikai igazságügyi minisztérium még márciusban adott hírt az adatlopásos csalásról, de sem a meglopottakat, sem a meglopót, sem a meglopás módját nem nevezte meg, az újságírók viszont most megtudták a részleteket.
A történetből kiderül, hogy a legszofisztikáltabb cégeket is aránylag könnyen meg lehet lopni némi ravaszsággal.
Evaldas Rimasauskas, egy negyvenes litván férfi találta ki a csalást, aminek a lényege az volt, hogy hamisított email-címeket, számlákat és vállalati bélyegzőket, ezek segítségével pedig egy létező tajvani beszállító bőrébe bújva kamuszámlákat küldözgetett az amerikai cégeknek, így a Facebooknak és a Google-nek. Segített, hogy tudta, a megszemélyesített céggel, a Quanta Computerrel valóban üzleti kapcsolatban voltak a cégek, így a beszerzési osztályukat nem kellett sokat unszolni, hogy fizessenek.
A csalást már 2013-ban beindította, és két éven keresztül húzott le jelentős pénzösszegeket, összesen valamivel több, mint százmillió dollárt. A pénzt kelet-európai bankokban helyezte el, állítja az amerikai igazságügyminisztérium. A Fortune cikke szerint a Facebook kereste meg az amerikai ügyészeket, hogy lépjenek fel az őket lehúzó csalókkal szemben.
Rimasauskas jelenleg Litvániában van, tagadja a vádakat és küzd kiadatása ellen. (Fortune, Guardian, The Verge)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.