Orbán szerint nem Európa-ellenes, hogy folyamatosan meg akarják állítani Brüsszelt

Miután az Európai Néppárt a szombati elnökségi ülés után világosan közölte, hogy elege lett abból, hogy a Fidesz évek óta az EU ellen kampányol és most még a CEU is ellehetetlenítené,  Orbán Viktor az MTI-nek küldött közleményében leszögezte, hogy Magyarország kormánya minden nyitott jogi kérdésben készen áll az együttműködésre az Európai Bizottsággal.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / S/MTI/MTVA

 Havasi Bertalanon keresztül azt is elmondta, hogy  „ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány”. 

Hozzátette, hogy „a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét”, 

de

az MTI-nek szánt közleményben elmondta azt is, hogy „Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg”.

A Néppárt vezetői szombaton felszólították, hogy tegyen eleget az Európai Bizottság által megkövetelt feltételeknek. 

Fotó: Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor szerint a kormány által indított nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg, „azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul”. 

Úgy látszik a találkozón erről nem sikerült maradéktalanul meggyőznie az Európai Néppárt vezetőit, akik az erről kiadott közleményükben azt írták:

„Elfogadhatatlan szintre jutott a támadássorozat, amelyet a Fidesz évekkel ezelőtt indított Európa ellen. Ez a konzultáció súlyosan félrevezető.”

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;