Kósa szerint nem nagy dolog, hogy a Kádár-rendszerben beszervezték a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjét

politika
2017 május 3., 15:52
comments 217

Lehel Lászlóról, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójáról a múlt héten írta meg a Magyar Nemzet, hogy a Kádár-rendszerben ügynökként, Filozófus fedőnéven figyelte az egyház működését. Még lelkészként szervezték be. 

Lehel a cikk megjelenése után felfüggesztette vezetői pozícióit a segélyszervezetben, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért vádakra.

Az RTL Híradója megkérdezte Kósa Lajost, a Fidesz frakcióvezetőjét is az ügyről. Kósa azt mondta, nem perdöntő dolog, ha valaki egy segélyszervezetet irányít, és kiderül róla, hogy beszervezték, a segélyszervezet ugyanis nem politikai és nem is nemzetbiztonsági szempontból jelentős munkát végez.

Kósa szerint nem kellemetlen az sem, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek remek kapcsolatai vannak a kormányzattal, még Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is a jószolgálati nagykövetük.

A frakcióvezető ugyanakkor azt is mondta, nem jó, ha valakiről ilyesmi kiderül, és üdvözölte, hogy Lehel felfüggesztette vezetői jogainak gyakorlását.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt