Nem jut munka magyar vállalkozóknak Belgrád-Budapest vasútvonal építésén, amire közel ezermilliárdot költenek a mi pénzünkből

Kizárólag kínai kivitelezők fogják építeni a Belgrád-Budapest vasútvonalat, magyar vállalkozóknak semmilyen munka nem jut majd, miközben a sok szakértő szerint teljesen fölösleges projekt magyar adófizetőkre jutó költsége 750 milliárd forint + kamat, tehát akár 949 milliárd forint lesz – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint sem szakmai tudásbeli, sem kapacitásbeli okai nincsenek annak, hogy a kormány csak kínai vállalkozókkal dolgoztatna 160 kilométeres, dupla sínpáros vasútvonal-fejlesztésnél. Ez jól mutatják akár Mészáros Lőrinc cégeinek többé-kevésbé sikeres vasútépítései.

A projekt egyébként komoly késésben van, az eredeti verzió szerint már át kellett volna adni, ehhez képest még el sem kezdődtek a munkálatok.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.