A kecskeméti maffiaper egyik volt vádlottja szállt bele a Mercedesszel a Dózsa György úti buszmegállóba

Azt írja a 24.hu, hogy a kecskeméti maffiaper egyik egykori vádlottja vezette azt a Mercedes kabriót, ami délután egy Dózsa György úti buszmegállóban karambolozott, a rendőrség szerint eddig ismeretlen okból.

Az RTL Híradóban elhangzott, hogy szemtanúk szerint a balesetet okozó kabrió nagyon gyorsan ment, és fékezés nélkül nekiütközött az előtte lévő kocsinak, ami a megállóban várakozó emberek közé csapódott.

Összeroncsolódott személyautók egy buszmegállóban a fõvárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében.Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

Az MTI azt írja, a két karambolozó autó egyike a buszmegállóba csapódott, egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak.

A kecskeméti maffiaperben 11 éve a Szegedi Ítélőtábla összesen 64 év fegyházbüntetést szabott ki jogerősen a vádlottakra, akik legális és illegális tevékenységet is folytattak a kábítószer-kereskedelemtől a prostitúció ellenőrzésén és vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények elkövetőitől való védelmi pénzek szedésén keresztül. A 24.hu szerint a karambolozó férfi a banda egyik oszlopos tagja volt.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;