100 százalékban támogatja a szerkesztőség az Index új főszerkesztőjét

Média
2017 május 17., 12:01
comments 60

Tóth-Szenesi Attilát választotta új főszerkesztőjének az Index, miután kedden Dudas Gergely főszerkesztő "új kihívásokra" hivatkozva váratlanul bejelentette június 1-i lemondását. Indexes szokás szerint a politika rovat eddigi vezetője bizalmi szavazást kért maga ellen, és ezt ma meg is ejtették a híroldal Flórián téri szerkesztőségében. 

Tóth-Szenesi Attila  kedden azt nyilatkozta, csak akkor vállalja a feladatot, ha a stáb 60 százaléka részt vesz a szavazáson és 90 százalékuk igennel szavaz. Kinevezését végül a munkatársak 100 százaléka támogatta. 92 dolgozó közül 85 szavazott, mindannyian támogatják az új főszerkesztőt. 

A 47 éves Tóth-Szenesi Attila korábban a Délmagyarország újságírója volt, 2002 óta dolgozik az Indexnél, 7 éve vezeti a politika rovatot. (24.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.