Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát

eu
2017 május 17., 08:53
comments 1604

Az Európai Parlament szerda délután 393 igen szavazattal elfogadta a magyar jogállamiság leépülése miatt aggódó határozatát. 221 képviselő szavazott ellene és 64-en tartózkodtak.

A javaslatot négy frakció (szocialisták, liberálisok, zöldek, egyesült baloldal) nyújtotta be, de többen támogatták, mint ahányan ezekben a frakciókban összesen ülnek.

Elindították a 7-es cikkely élesítésének ügyét

A határozat nyomán a parlament igazságügyi bizottságának elő kell készítenie egy szavazást arról, hogy elinduljon-e a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését indítványozó eljárás. Ilyen súlyos büntetést még soha, egyetlen tagállam ellen sem érvényesítettek. Ha ez az eljárás végigmegy, akkor a magyar kormány elveszti a szavazati jogát az Európai Tanácsban, vagyis a minisztereket és miniszterelnököket tömörítő szervezetben, ami az EU legerősebb intézménye.

Most még csak az eljárás előkészítésének elindításáról van szó, és a végső döntéshez (több körös konzultációk után) még a tagállamok kormányainak minősített többségére is szükség lenne. Ám ezzel együtt is, ez nagyon kemény üzenet a magyar kormány számára arról, hogy az európai pártok többsége szerint megsértik a demokrácia legfontosabb alapjait.  

Vonják vissza a vitás törvényeket

A határozat felszólítja a magyar kormányt, hogy

  • Vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt.
  • Vonja vissza a lex CEU-t.
  • Vonja vissza a civil szervezetek elleni törvényjavaslatot.

Az Európai Bizottságot azzal is megbízzák, hogy alaposabban vizsgálja meg, hogyan költik el az EU-s pénzeket Magyarországon.

A határozat szerint Magyarországon rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot, a korrupció mértéke és a demokratikus intézményrendszer leépítése miatt.

A határozatról itt írtunk részletesen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.