Tízmilliárdot költünk az orosz helikoptereink felújítására

hadsereg
2017 május 19., 14:29
comments 138

Az idei költségvetés módosításával 10 milliárd forintot különítene el a kormány a Magyar Honvédség orosz helikoptereinek felújítására. Korábban évekig kereste a lehetőségeket a kormány, hogy a régi járművek helyett új helikoptereket vásároljon, de tavaly eldőlni látszott, hogy nem lesz helikopterbeszerzés, hanem a régi Mi-24-eseket tennék ismét üzemképessé.

A Honvédelmi Minisztérium 2016 februárjában írt ki tendert a helikopterek felújítására, és már akkor látszott, hogy ezen a kiíráson lényegében csak oroszok nyerhetnek. Nyáron aztán annak rendje és módja szerint nyert is egy orosz állami cég. A munkálatoknak idén novemberig kell befejeződniük, ezekre a kifizetésekre különítené el most a kormány a milliárdokat.

A helikopterfelújítás mellett azzal érvelt a kormány, hogy olcsóbb, mint az új járművek beszerzése, igaz, ez csak rövid távra áll, hiszen hat-hét év múlva újra esedékes lesz a csere. Honvédségi vezetők korábbi nyilatkozatai szerint a Mi-24-esek most is csak papíron működnek, valójában már évek óta csak állnak. Simicskó István honvédelmi miniszter szerint a mostani felújítással 2024-ig hosszabbodik meg a gépek üzemideje.

Korábban az orosz hírek arról szóltak, hogy Magyarország 140 milliárd forintért 30 helikoptert vásárol Oroszországból. Még tavaly is cikkezett erről az orosz sajtó. Kiderült azonban, hogy a Krím-félsziget elfoglalása után bevezettett Oroszország elleni szankciók nem teszik lehetővé a helikoptervásárlást. A felújítás ennek egy megkerülése is lehet, az ugyanis a szankciós rendelkezések alapján nem tilos, és a szankciók miatt szenvedő orosz állami haditechnikai cégeknek ez, a kisebb megbízás is jól jön. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.