A Boeing készíti az amerikai hadsereg űrrepülőjét

TUDOMÁNY
2017 május 24., 17:37

Évek óta azon igyekszik az amerikai hadsereg, hogy egy teljesen új hiperszónikus űrrepülőgépet terveztessen magának, amivel rövid időközönként is gyorsan és egyszerűen lehetne pályára állítani akár több műholdat is. A hadsereg technológiai fejlesztésének koordinálásával megbízott amerikai kormányügynökség, a DARPA most ki is választotta a Boeinget, hogy együtt megépítsék a járművet. A cég nyertes pályázata a Phantom Express nevet viseli, ez válik most részévé a DARPA Experimental Spaceplane, azaz XS-1 programjának.

A tervek szerint az új gép a hagyományos repülő és a rakéta közti hibrid lenne, függőlegesen, rakétaként szállna fel, az űrben kilőne magából egy rakétát, ami a műholdjait tartalmazza, majd vízszintesen, repülőként landolva térne vissza a földre, ahol csak meg kell tankolni, és máris újra bevethető.

link Forrás

A legnagyobb kihívás azonban az, hogy a DARPA azt akarja, hogy egy-egy küldetés ne kerüljön többe 5 millió dollárnál, ami az űrkutatás eddigi történetében is példátlanul alacsony árnak számít egy ilyen komplex küldetésre. A Boeing azonban úgy érzi, meg tudja oldani a dolgot.

A Boeing két kihívója a Northrop Grumman Corporation és a Masten Space Systems voltak, és mindhárom hadipari beszállító társult egy-egy kereskedelmi űrrepüléssel kísérletező céggel, a Northrop a  Virgin Galactic-kal, a Masten az XCOR-ral. a Boeing pedig az amazonos Jeff Bezos-féle Blue Originnel. Utóbbiak együttműködésében azonban lehetnek bökkenők, a nyertes terveihet ugyanis a Boeing nem a Blue Origin, hanem egy másik cég, a Aerojet Rocketdyne hajtóművét használta. (The Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.