A társadalmi ügyekért felel Körmend volt KDNP-s alpolgármestere, aki ellen nyomoznak, mert egy 16 éves lánnyal hozták hírbe

bűnügy
2017 május 29., 16:46
comments 201
Szabó Ferenc
photo_camera Szabó Ferenc Fotó: kormend.hu

Miközben kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz Szabó Ferenc ellen a rendőrség, Körmend volt KDNP-s alpolgármestere új pozíciót kapott az önkormányzatban, mint a Társadalmi ügyek Bizottságának tagja – írja a nyugat.hu.

Szabónak az év elején azért kellett lemondani a posztjáról, és kilépnie a KDNP-ből, mert kiderült, évek óta viszonyt folytat egy volt általános iskolai tanítványával, és a most 16 éves lány szülei feljelentették az 56 éves férfit.

A nyugat.hu szerint a körmendi rendőrség Szabó érintettsége miatt átadta a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ami már 3 hónapja nyomoz. (Nyugat)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.