Óriási nyereséggel zárta a tavalyi évet a felcsúti foci

futball
2017 május 29., 07:44
comments 65

Szakmailag bukás volt, hogy tavaly kiesett az első osztályból a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, de anyagilag ez meg sem látszott Mészáros Lőrinc szponzorokkal bőven ellátott klubján, sőt. 

A Puskás Futball Club Kft. most megjelent mérlege szerint olyan évet zártak anyagilag, amit csak irigyelni tud az összes többi csapat. 

801 millió forint adózott eredmént értek el 2016-ban, aminek a felét már a másodosztályban töltötték. 

A Kft. százszázalékos tulajdonosa a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (mindkét céget Mészáros Lőrinc vezeti), ide folynak be a tao-pénzek (aminek felhasználását titkolják) és a szponzoroktól érkező egyéb adományok. A 800 milliós eredményből nem vettek ki egy fillért sem osztalékként. 

A Puskás Futball Club FC nettó árbevétele 2,2 milliárd forint volt tavaly. Ez egészen elképesztő adat. A Fradi és a Videoton árbevétele volt ennyi 2015-ben, messze megelőzve a többi klubot (tőlük 2016-os mérleg egyelőre nincs). 

Ha meglesz a többi csapat mérlege, akkor lehet majd igazán értékelni a Puskás parádés üzleti sikereit. 2015-ben a Honvéd zárt a legjobb adózott eredménnyek, plusz 50 millióval. Egyelőre ez vethető össze a Puskás 800 milliós pluszával. 

A Puskás nettó árbevétele így alakult az elmúlt években:

  • 2016 2,2 milliárd
  • 2015-ben 1,4 milliárd
  • 2014-ben 706 millió

vagyis évente 700 millió forinttal nő. Nem látszik, honnan az ugrás, nagy játékoseladásuk nem volt. A bevétel nagyon kicsi része jöhet jegyértékesítésből, hiszen az átlagnézőszám 1000 alatt van. Megnőttek a követelések 35 millióról 322 millióra. Közben a Videoton is a Pancho Arénát használja, mert épül a saját stadionja, valamennyi bérleti díjat fizethet érte. De a legvalószínűbb a tao- és egyéb támogatás. A bérköltségek úgy lettek kicsit magasabbak (596 millióról 657 millióra nőtt a keret), hogy el kellett küldeniük a külföldi focistákat, mert az NBII-ben nem játszhatnak légiósok. 

A Puskás ugyanakkor most télen, az NBII-ben elkezdett olyan fizetéseket kínálni, amivel az első osztályból tudott játékosokat elcsábítani plusz az állítólag remekül kereső Pintér Attilát is szerződtették. De ez már a 2017-es mérlegben látszik majd, jövő ilyenkor. Mindenesetre a Puskás láthatóan a Fradi és a Videoton szintjén tud majd költekezni.

A Puskás támogatói listája hosszabb, mint az NBI-es kluboké. 

photo_camera Fotó: pfla.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.