Biztosan mindenki ismer legalább egy Elátkozott Üzlethelyiséget Budapesten, olyat, ahol egymás után nyílnak a boltok, majd azzal a lendülettel, ahogy nyíltak, be is zárnak – talán azért, mert rosszul értelmezték a kereslet-kínálat farkastörvényeit, vagy talán azért, mert az üzleti tervüket maga a Sátán írta, ártatlan szüzek vérével.

Tudok egy ilyen helyet a Király utca körúton túli, non-trendi részén, a Hársfa utca sarkán, a legendás Tarajos Gőte Leitató Központ szomszédságában: eredetileg turkáló volt, egy a tízmillió közül a környéken, hatalmas brit zászlóval (oximoronrajongóknak: „Luxury English Used Clothes”), aztán bezárt, egy ideig üresen állt, majd, ahogy az ilyenkor lenni szokott, megjelentek a teherautók, a munkások, a cementes zsákok és a festékes bödönök, és az Elátkozott Üzlethelyiség hamarosan látványpékség formájában reinkarnálódott. De mivel összességében pont olyan szerencsétlen volt az egész, mint a pultjában árválkodó kókuszos kockák egyenként, plusz ugye a Sátán, nemsokára bezárt az is, és a bolt jó ideig üresen állt.

Úgyhogy amikor nemrég újabb munkások és teherautók érkeztek a helyszínre, és lázasan tatarozni kezdték a nem sokkal korábban kitatarozott Elátkozott Üzlethelyiséget, kíváncsian vártam, ezúttal vajon ki próbálkozik, és mivel. 

Néhány hete megjelent a bejárat fölött a cégér, miszerint Pinsa Pizzeria („100% Italiana”) na, mondom, még egy hamvába hótt kísérlet. Miért nem szólt valaki, hogy ott a szomszédban a Pizza Hut (100% American), egy sarokra pedig a Pizza Me („100% Italian”), tökéletesen lefedve a Manchesterből egyenesen a Hallo Bárba érkező Ryanair-szexturisták igényeinek teljes spektrumát? Meg hogy egyébként is, ez egy Elátkozott Üzlethelyiség? Mindegy, sok szerencsét hozzá, gondoltam, majd ha megnyit, benézek – már ha be nem zár, még mielőtt megnyit.

Úgy egy hete aztán minden különösebb csinnadratta, I Love Budapest-review, Egy nap a városban-beharangozó és az ilyenkor szokásos körök nélkül megnyílt a Pinsa Pizzeria, benéztem, és meglepődtem. A pult mögötti emberek eleve egytől egyig olasznak bizonyultak, de a pulton kívüliek is. Egyikük szerencsére beszélt angolul, és elmesélte, hogy egyenesen Padovából érkeztek, ahol van már Pinsa Pizzeria, úgyhogy most nyitottak itt is egyet. Bólogattam, hogy ja, persze, aztán otthon nyilván az első dolgom volt rákeresni, és kiderült, hogy Padovában tényleg van Pinsa Pizzeria, ami annak ellenére, hogy a fotók alapján kifejezetten sallangmentes, hétköznapi helynek tűnik, a világ legelfogulatlanabb étteremkritikusa, a TripAdvisor szerint négy és fél csillagos a lehetséges ötből, és az összes, 841 értékelt padovai étterem közül az első 50 között foglal helyet.

A Király utcai Pinsában nagyjából ugyanazt adják enni, mint a padovaiban: az elvárható pizza mellett kockára vágott lepényfélét, aztán calzone alakú, de annál kisebb, félbehajtott, töltött pizzát (magyarul: calzonetti), meg a pinsát (egyes etimológusok szerint ebből a latin eredetű, nápolyi dialektusbeli szóból eredeztethető a pizza), egy pizzatésztából készült bucit, amit kérésre felvágnak, megtöltik valamivel, és megmelegítik.

A nyitás óta többször is jártam ott, de a Pinsa akkor győzött meg végképp, amikor pármai prosciuttót kértem a pinsámba: előre szeletelt, nejlonzacskós, hűtőben rohasztott alibimegoldásra számítottam, de a főnök óriási megdöbbenésemre elővarázsolt valahonnan egy impozáns disznólábat, akkorát, mint egy kisebb disznó, ott helyben vágott belőle néhány szeletet, és azt tette a pinsámba. Csodálatos volt, ahogy a csípős szalámival töltött calzonetti is, és bár a lepények tésztája az én nyelvemnek kifejezetten sótlan, ezt jóindulatúan betudom a kurrens padovai gasztrotrendeknek.

A berendezés egyszerű, faasztalok faszékekkel, a személyzetet pinsára lehetne kenni, olyan kedves, és bár valamivel drágább a hely, mint a budapesti futáros átlag (a pizzák 2000, a kisebb egységek 800-1000 forint körül alakulnak), esténként azért imádkozom a padovai Szent Szűzhöz, hogy vegye le végre az átkot az Elátkozott Üzlethelyiségről, és tartsa meg jó egészségben, prosperitásban a Pinsa Pizzeriát, hogy jövőre is bemehessek. Már ha nem szakad meg addig életem, nem sorvaszt el a szenvedés a bánat, úgy értem.