Az Alkotmánybíróság munkacsoportot állít fel a lex CEU kivizsgálására

POLITIKA
2017 május 31., 11:00
comments 113

„Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére” – közölte az AB, aminek a belső előírásai szerint erre kivételes esetben, akkor kerülhet sor, ha az elnök úgy ítéli meg, „az ügy az összetettsége miatt már az előkészítés során szorosabb szakmai együttműködést igényel”. Az eseti munkacsoport által létrehozott szakmai anyagok az Alkotmánybíróság teljes ülésének munkáját segítik majd, a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos előterjesztés ezután kerülhet a Testület elé – áll a közleményben.

photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A fentiek alapján elképzelhető, hogy így elhúzódik az ítélethirdetés, vagyis a CEU – azaz a Budapesten működő amerikai egyetem, ami ellen a törvény született, és ami tegnap jelentette be, hogy egy tanévig még biztos Magyarországon marad – tovább maradhat bizonytalanságban, ez pedig a 2018/19-es tanév elindítását is veszélyeztetheti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.