„Azért jöttünk el, hogy kiköveteljük magunknak az anyagi megbecsülést” - tüntetnek a mentősök

POLITIKA
2017 május 31., 12:54
comments 185
photo_camera Kép a Kettős Mérce élő közvetítéséből

Szerda délután tüntetni kezdtek a mentősök a Mentő Palota előtt a Markó utcában. 

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke a tüntetés elején Balog Zoltán jól sikerült viccét idézte

"azt hittem, minden nap itt szoktak tüntetni, de valójában ez az első alkalom."

Kusper szerint azért tüntetnek, hogy kiköveteljék maguknak az anyagi megbecsülést. A tipikus bér most mentőápolóknak nettó 90-110, mentőorvosoknak 120-150 ezer forint körül van.

A demonstráció azért hirdették meg, mert a mentősök szerint a kormány által beígért 10+8 százalékos nem elég. Az EMMI korábban jóval nagyobb összeget ígért, plusz a mentőápolóknak plusz 100-120 ezer forinttal, a mentőtiszteknek 170-220 ezer forinttal többről volt szó.  

Több megszólaló is utalt arra, hogy kellett bátorság azoknak, akik elmentek a tüntetésre, mert a mentős szervezetben kockázatos lehet egy ilyen kiállás. Többeket kirúgással fenyegettek. Kusper Zsolt elmondta azt is, ez nem politikai demonstráció, nem kértek pártzászlókat. A tüntetés négy óráig tart, számos szakszervezeti vezető felszólal, a hvg.hu tudósítása szerint körülbelül 150-en vannak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.