Lemondott Kunbaja fideszes polgármestere

2017 június 3., szombat 17:54
87

„Hosszú mérlegelés után döntöttem úgy, hogy 2017. június 15-i hatállyal lemondok polgármesteri tisztségemről”

- írta a Facebookon Kunbaja fideszes polgármestere, Franzné Lakner Éva, aki ellen költségvetési csalás miatt március végén vádat emelt a kecskeméti ügyészség. A polgármester szerint az ellene folyó vizsgálat tárgyát képzi „a közmunkaprogramok végrehajtásának üteme, nevezetesen az, hogy a vállalt feladatok, munkák befejezése határidőben történt-e, illetve az, hogy a különféle elnevezésű közmunkaprogramokon belül a közmunkások melyik közmunkaprogramban dolgoztak”.

A polgármester Fotó: Facebook

Franzné szerint sem az államot, sem a települési önkormányzatot nem érte anyagi kár, a sajtónak azonban erről nem akart nyilatkozni.

A jobbikos N1TV szerint a polgármester többek között fiktív számlákkal akart fedezni egy csatornafelújítást, illetve tényleges munkavégzés nélkül alkalmazott közfoglalkoztatottakat. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt