Távoznia kell a Fővárosi Törvényszékről az igazgatóhelyettesnek, aki be akarta tiltani a munkahelyi pletykálkodást

ÉLET
2017 június 09., 13:01
comments 161

A múlt héten jelent meg egy levél, amelyben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának igazgatóhelyettese vaskalapos alsós tanítónő stílusában tiltotta be a pletykálkodást és az ügyeskedést.

A Fővárosi Tövényszék pénteken közleményben határolódott el Karsainé Dömsödi Éva levelétől, és közölték, hogy 

a keménykedő igazgatóhelyettes szolgálati viszonya június végén megszűnik.  

A Fővárosi Törvényszék dolgozóinak szétküldött levelében Karsainé Dömsödi Éva olyanokat írt, hogy

 „nem kívánatos, kerülendő, sőt tilos: a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedésekkel remélt előnyszerzésre irányuló magatartás és egyéb, hasonló jelenségek„

és 

„a cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból.”

sőt

„kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t”

Nem jött be

Az igazgatóhelyettes levelével kapcsolatban a Fővárosi Törvényszék közölte, hogy nem tudnak azonosulni annak nyelvezetével és Karsainé Dömsödi Éva stílusával. Az igazgatóhelyettes szolgálati viszonya pedig hamarosan megszűnik

Mint minden jól működő szervezetnek, így a Fővárosi Törvényszéknek is van olyan belső szabályzata, etikai kódexe, amely a munkavállalóktól elvárt magatartásformákat rögzíti. Az Önök által hivatkozott dokumentum az igazgatóhelyettes asszony fent jelzett szabályzatokban megfogalmazott és részben saját elvárásait tartalmazza a szervezeti kultúrában nem megszokott és nem megengedhető formában. A körlevél kiküldésekor Karsainé Dömsödi Éva még igen rövid ideje dolgozott a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalában (FTGH), és az általa ezen rövid idő alatt tapasztalt egyedi ügyek általánosításával fogalmazta meg az FTGH munkatársainak magatartására vonatkozó követelményeit. Karsainé Dömsödi Éva sajnálatos módon eltúlzottan reagált olyan egyedi történésekre, amelyekhez hasonlóak minden nagy létszámú szervezetben előfordul(hat)nak.

Igazgatóhelyettes asszony előzetesen nem egyeztette a Fővárosi Törvényszék elnökével a körlevél szövegét, amelynek nyelvezetével és stílusával az FT vezetése nem tud azonosulni.

Az FTGH igazgatóhelyettesének szolgálati viszonya közös megegyezés alapján 2017. június 30. napjával megszűnik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.