Nem elengedték, hanem hivatalosan is letartóztatták a török Amnesty International vezetőjét

Korábban az MTI alapján mi is megírtuk, hogy a török hatóságok kiengedték az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet törökországi vezetőjét, csakhogy ennek pont az ellenkezője igaz, ugyanis az Anadolu török állami hírügynökség szerint a nyugat-törökországi Izmir bírósága hivatalosan is elrendelte Taner Kilic letartóztatását öt másik ügyvéddel együtt. Azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmával.

Az Amnesty International „lesújtó igazságtalanságnak” minősítette Kilic letartóztatását. Salil Shetty főtitkár szerint az ügy bizonyíték a törökországi önkényre és a kudarcba fulladt államcsíny utáni átfogó leszámolásokra.

Kilicet kedden vették őrizetbe Izmirben 22 másik ügyvéddel együtt, az őrizetbe vételét élesen bírálta az Egyesült Államok és az Európai Unió is. Mindannyiukat azzal gyakúsították, hogy használták a Bylock titkosított üzenetküldőt, amit az egyesült államokbeli száműzetésben élő, a tavaly júliusi puccskísérlet megszervezésével vádolt török hitszónok, Fethullah Gülen hálózata használ. Törökországban a kudarcba fulladt puccsot követően több mint ötvenezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba a Gülenhez fűződő vélt kapcsolataik miatt. (via MTI)