Ana Brnabic Szerbia első női, egyben első leszbikus kormányfője lesz

külföld
2017 június 15., 17:46
comments 156

Egy párton kívüli politikust, Ana Brnabic közigazgatási és helyi önkormányzati minisztert kérte fel kormányalakításra Aleksandar Vucic szerb államfő Belgrádban.

Ana Brnabic nemcsak Szerbia első női miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lesz.

Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így kormányfő nélkül maradt Szerbia. A kormányfőt a szerb jogszabályok szerint az államfő kéri fel kormányalakításra, majd a kormányfőjelöltnek be kell mutatnia új kabinetjét és programját. A kormány megválasztásáról végül a parlament szavaz.

Bár Vucic látszólag a nagyobb mozgásteret biztosító kormányfői széket adta fel az államfői tisztségért, találgatások szerint az új kormányfő csak báb lesz Aleksandar Vucic kezében, aki továbbra is a szerb belpolitika legfőbb irányítója marad. Mivel az új államfő nem mondott le a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki pozíciójáról, a törvényhozásban pedig az SNS-nek van a legtöbb képviselője, így a szerb politika irányítója továbbra is ő lehet.

Az új miniszterelnöknek azokat az ígéreteket is teljesítenie kell, amiket még Aleksandar Vucic tett, például:

  • a nyugdíjak és a bérek emelése,
  • az alkotmány módosítása,
  • az európai integráció,
  • a gazdasági reformok folytatása,,
  • a Koszovóval fenntartott viszony rendezése,
  • az igazságügy reformja.

Csakhogy nem biztos, hogy minderre lesz ideje Ana Brnabicnak, a sajtóban megjelent találgatások szerint ugyanis jövő tavasszal, a belgrádi önkormányzati választással egy időben újra előrehozott parlamenti választást is tarthatnak a nyugat-balkáni országban.

Ana Brnabic 1975-ben született, egyetemi tanulmányait az USA-ban és Nagy-Britanniában végezte üzleti tanulmányok és marketing szakon. 2001-ben tért vissza Szerbiába, és különböző nemzetközi cégek tanácsadója volt, főleg helyi önkormányzatok fejlesztésével foglalkozott.

Középen Ana Brnabic miniszter a beiktatásán 2016. augusztus 11-én.
photo_camera Középen Ana Brnabic miniszter a beiktatásán 2016. augusztus 11-én. Fotó: Alexa Stankovic/AFP

2016 augusztusában Aleksandar Vucic új kormányában a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium vezetését bízták rá. (Ezzel ő lett az első nyíltan meleg szerb kormánytag, aki egyébként a tavalyi, belgrádi Pride-on is felvonult.) Erről a pozícióról most le kell mondania, és a tervek szerint új kormányát és programját a jövő szerdáig ismerteti, ugyanis június 23-án lesz a szerb elnök hivatalos beiktatási ceremóniája, amin már az új kormány megválasztott tagjai is részt vesznek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.