A Velencei Bizottság szerint pont a legsúlyosabb részeket nem vette ki a kormány a civiltörvényből

POLITIKA
2017 június 16., 18:22
comments 168

A Velencei Bizottság pénteken kiadott közleménye szerint a civiltörvény elfogadott verziója csak részben felel meg azoknak az ajánlásoknak, amelyeket korábban a kormánynak küldtek. 

Pedig a kormány korábban a Velencei Bizottság ajánlásait figyelembe véve tárgyalta újra a javaslatot.  A törvény elfogadása után az amerikai nagykövetség is tiltakozott.

A szakértők  elismerték annak a rendelkezésnek a visszavonását, amely a  feloszlatást mint automatikus szankciót helyezte kilátásba a törvény által előírt kötelezettségek megszegése miatt.  

A Velencei Bizottság hangsúlyozta, hogy a külső politikai befolyásszerzés, a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelmet jogos törekvéseknek tartják, ugyanakkor hozzáteszik, hogy

ezeket a legitim célokat nem lehet arra felhasználni, hogy megbélyegezzék a civil szervezeteket vagy ellehetetlenítsék a működésüket.

Hozzáteszik, hogy a törvény alkalmazása alól kivételt élvezők széles köre (különösen a legutóbb hozzáadott felmentés a nemzeti kisebbségek szervezeteinek) még párosul azzal a negatív retorikával is, amely körüllengi az ügyet. Mindez pedig növeli a kétségeket afelől, hogy mi lehet a törvény valódi célja.

A Velencei Bizottság teljesen aránytalannak és szükségtelennek tartja azt a kitételt, amely szerint a civil szervezeteknek minden kiadványukon fel kell tüntetniük, hogy külföldről finanszírozzák őket. Azt is kifogásolják, hogy a törvény elfogadása előtt nem tartottak nyilvános egyeztetéseket.

Ezek miatt a Velencei Bizottság úgy látja, hogy a kormány által végrehajtott változtatások nem nyújtanak elég biztosítékot arra, hogy a június 13-án elfogadott törvény nem fog aránytalan és szükségtelen beavatkozást jelenteni a szólás- és gyülekezési szabadságba, a magánélethez való jogba és nem ad biztosítékot a diszkriminációmentességre sem.

A testület június 19-én teszi közzé a civiltörvényről készített előzetes szakvéleményét. A hónap végén pedig delegációt küldenek Magyarországra, hogy a lex CEU-ról tárgyaljanak a CEU-val, a civilekkel és a kormánytisztviselőkkel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.