A magyar kormány megint arra az amerikai törvényre mutogat, amire valójában nem hasonlít a magyar civiltörvény

"Az USA-ban a Soros-szervezetek soha nem csinálhatnák azt, amit Európában" - ezzel a posztfaktuális, igazságon túli világgal kompatibilis címmel adott ki reakciót az amerikai külügyminisztérium hétfői nyilatkozatára a Kormányszóvivői Iroda, újra megpróbálva összemosni az amerikai Külföldi Ügynökök Regisztrációjáról szóló törvényt a magyar civiltörvénnyel. Összemosni, mert míg a magyar törvény civil szervezeteket bélyegezne meg, az amerikai szabályozás a külföldi kormányok fizetett lobbistáira vonatkozik - olyanokra, amilyeneket a magyar állam is fizet, és akiknek ezért regisztrálniuk is kellett. A civil szervezetekre az amerikai szabályozás egyáltalán nem vonatkozik.

Az amerikai külügyminisztériumot megvezette a "Soros szervezetek hathatós közreműködésével" a nemzetközi médiában folyó "hazug, dezinformációs kampány", írják közleményükben, amiben aztán azt a hazug dezinformációt próbálják újra elültetni, hogy a magyar törvény mintája nem a hasonló tárgyú, szófordulataiban is egyező, a civil szervezeteket megbélyegző orosz, hanem a kizárólag a politikusokat közvetlenül befolyásolni próbáló lobbistákra és lobbiszervezetekre vonatkozó amerikai szabályozás volt.

Továbbá azt is állítja a Kormányszóvivői Iroda, hogy a törvény egyetlen célja a civil szervezetek támogatásának átláthatóvá tétele. A civil szervezeteknek a korábban hatályos törvények alapján évente a bíróságon kellett beszámolniuk a befolyó támogatásokról. Közleményükben hivatkoznak még a nemzeti konzultációra is, mintha az valóban érdemi mérőeszköze lenne a közakaratnak.