Már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a lex Heinekent

POLITIKA
2017 június 21., 11:20
comments 279

Akár már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a lex Heinekenként is emlegetett törvénytervezet - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány üdvözli az Európai Bizottság hétfőn közzétett döntését, miszerint a brüsszeli testület nem gördít akadályt az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását megtiltó törvénytervezettel szemben.

A miniszter azt írta, a törvénytervezet benyújtásakor itthon és külföldön egyaránt sokan készpénznek vették, hogy az Európai Unió elutasítja majd a javaslatot.

„Ehhez képest még a bizottság is elismerte, hogy lehet létjogosultsága a törvénynek egy olyan történelmi hátterű országban, mint Magyarország, ahol 40 év kommunizmus súlyos társadalmi károkat okozott. A kétkedőknek csattanós választ adott tehát a bizottság, amikor jelezte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot.”

Azt mondta, a kormány tudomásul veszi a bizottság azon megjegyzését, hogy a törvényt nem lehet majd diszkriminatívan alkalmazni, hiszen ilyen szándék Lázár szerint nincs és nem is volt, és bármely gazdasági szereplő, amelyik megsérti a jogszabályokat, ugyanolyan szankcióval számolhat majd. Ezek szerint tehát a Milky Way és a Sanpellegrino is készülhet a vörös csillag betiltására.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lázár János által az Országgyűléshez márciusban benyújtott törvényjavaslat megtiltaná bármilyen önkényuralmi jelkép - köztük a vörös csillag - kereskedelmi célú hasznosítását.

A törvényjavaslat általános vitájában szóba került, hogy a szabályozás leginkább a Heineken sörgyártót érintené hátrányosan a közismert jelképe miatt. A kormány ugyanakkor rámutatott arra, hogy a múlt század ötvenes éveitől egészen a kommunizmus összeomlásáig a Heineken maga sem használta a vörös csillagot a védjegyén, méghozzá éppen azért, hogy a kommunista rendszerektől elhatárolja magát, illetve a termékét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.