Úgy fest, Magyarország kormánya tudomásul vette, hogy nem tudja átíratni az amerikai alkotmányt

Szívélyes üzengetés hírét juttatta el az MTI-hez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az azt elnöklő Balog Zoltán. A minisztérium által most megküldött levélváltás alapján olyan, mintha teljes lenne a béke, és soha nem is lett volna komoly nézeteltérés a két fél között.  

Balog ZoltánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A szövetségi oktatási miniszter, Betsy Devos még június közepén küldött levelet Balognak és az oktatási államtitkár Palkovics Lászlónak, amiben megköszönte a tájékoztatást a Lex CEU-val kapcsolatban, és sokadszorra is jelezte a magyar kormány felé, hogy az USA-ban az oktatási kérdések szövetségi tagállami és helyi felelősségi körbe tartoznak. Ezt a magyar kormány sokáig nem volt hajlandó tudomásul venni. 

Devos azt írta, hogy a Magyarországon felsőoktatási tevékenységet végző összes amerikai intézmény megkapta oklevelét vagy engedélyét az illetékes tagállami szintű hatóságtól, és rendelkezik egy, az amerikai oktatási miniszter által elismert szervezet akkreditációjával. Az amerikai miniszter újfent jelezte, remek ötlet a nemzetközi megállapodás a két ország között, de ezt tagállami hatóságokkal kell lerendeznie Magyarországnak, és Devos örömmel nyugtázta, hogy tudomása szerint Balogék már fel is vették a kapcsolatot az érintett tagállamokkal. 

Betsy DevosFotó: WIN MCNAMEE/AFP

Balog szerdán azt válaszolta, hogy nagyon köszöni a választ és hogy az USA tudomásul vette a magyar kormány álláspontját, plusz megerősítette, hogy miután jelezték igényüket, valóban felvették a kapcsolatot Maryland, Massachusetts és New York szövetségi állam illetékeseivel. A magyar emberminiszter egyben reményét fejezte ki, hogy a bonyolult jogi kérdést mindkét fél részére kölcsönös megelégedésre rendezni tudják, a mindenkori gyümölcsöző magyar-amerikai kapcsolatok jegyében. 

Néhány hete még napi szinten kommunikálta a kormány azt, hogy csak a szövetségi kormánnyal hajlandóak tárgyalni oktatási ügyekben.