Még nem döntötte el a kormány, hogy a szülés után 24 órával ki lehet-e tenni a kórházból az anyát és gyerekét

Csütörtökön a Magyar Nemzet írt arról a rendelettervezetről, amely szerint akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával. A lap félő, hogy a kórházak a szakember-és helyhiány miatt kérni fogják a nőket, hogy távozzanak.

A Kormányinfón Lázár János elismerte, hogy a kormány tárgyal egy ilyen javaslatról, de a miniszter szerint erről még nem született döntés.

A miniszter védekezésképpen felsorolta azokat a szervezeteket, amelyek korábban azt kérték az ambuláns szülés lehetőségét, hogy problémamentes szülés esetén a szülők 24 órán belül elhagyhassák a kórházat. Lázár szerint ilyen volt a Születésház Egyesület és a TASZ is, de írt róla korábban az Index, a HVG és az Origo is. 

A TASZ korábban arról írt, hogy tapasztalatuk szerint az ambuláns szülést a kórházak általában nem szokták javasolni, sőt, egyenesen igyekeznek lebeszélni róla a szülőket, mert így a szülés után az intézmény csak 72 órás fekvőbeteg ellátás után kap finanszírozást.

Ugyanakkor Lázár szerint ezt nem a kormánynak kell eldöntenie, hanem a szakmának. Azt mondta, hogy kormánynak nem szabad állás foglalnia, hogy milyen ellátásban kell részesülnie egy szülő nőknek. Bár a rendeletmódosításról nyilván a kormány fog dönteni. 

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.