Kiengedték a börtönből a kínai hatóságok a Nobel-békedíjas politikai foglyot, mert halálos beteg

külföld
2017 június 26., 07:11
comments 23

Végstádiumú rákos beteg Liu Hsziao-po, ezért kiengedték a börtönből a kínai hatóságok - írja a BBC. Ügyvédje szerint a legismertebb kínai ellenzékinél május 23-án állapították meg az előrehaladott májrákot, néhány nappal később engedték ki a börtönből, egy klinikán ápolják. 

photo_camera Liu Hsziao-po egy 2005-ös képen, éppen szabadlábon Fotó: HANDOUT/AFP

A 61 éves emberi jogi aktivista már az 1989-es pekingi diáklázadás egyik vezetője volt, az erőszakmentes tiltakozás képviselője volt. A 90-es években előbb 20 hónapra bebörtönözték, majd három évet egy átnevelő kényszermunkatáborban töltött. Az ideológiai átnevelése a kínai kommunisták szempontjából nem sikerült, 2008-ban ő volt az egyik kezdeményezője Charta 2008 című ellenzéki kiáltványnak, amiben elsősorban politikai reformokat követeltek Kínában, beleértve a vallásgyakorlás, a véleményformálás és a gyülekezés szabadságát biztosító reformokat.  

Egy évvel később már államellenes felforgatásra hivatkozva 11 éves börtönbüntetést kapott. 

A Nobel-békedíjat a norvégok döntése alapján már rabként kapta meg „Az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért”, komoly diplomácia feszültséget okozva a Norvégia és Kína között. Liu Hsziao-po feleségét a díj odaítélése után házi őrizetbe helyezték.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.