Trump korábbi kampányfőnöke idegen ügynökként regisztrálta magát

Donald Trump amerikai elnök tavalyi elnökválasztási kampányának első kampányfőnöke, Paul Manafort, utólag bejegyeztette magát külföldi kormányzati ügynökeként. 

A hír kedd esti nyilvánosságra kerülése után a The Wall Street Journal a honlapján megjelent kommentárban rámutatott, hogy Manafort ezzel először ismerte el nyilvánosan is, hogy

az Ukrajna korábbi, Moszkva-barát elnökének végzett lobbitevékenysége amerikai politikusok és újságírók befolyásolására is irányult.

Manafort már éveken keresztül tanácsadója volt Viktor Janukovics volt ukrán elnöknek, amikor tavaly tavasszal csatlakozott Donald Trump elnökválasztási kampányának csapatához. A Trump-kampányban vállalt szerepe ráirányította a figyelmet ukrajnai lobbitevékenységére, ezért öt hónap után távoznia kellett a Trump-kampányból. A volt kampánymenedzser mindig cáfolta, hogy a választási kampány idején egyeztetett volna orosz tisztségviselőkkel, és hangsúlyozta, hogy Ukrajnában végzett munkájának nincs köze a választási kampányhoz.

Az igazságügyi minisztériumnál történt keddi bejegyzéskor Manafort a dokumentumokban közölte:

tanácsadó cége 2012 és 2014 között több mint 17 millió dolláros honoráriumot kapott egy oroszbarát ukrán párttól.

De azt is írta, hogy tanácsadó cége csak a Majdanon történt események előtti, még Moszkva-barát „Ukrajna mélyebb nyugati politikai és gazdasági integrációját segítette elő”. A benyújtott iratokból az is kiderül, hogy a Manafort-cég tanácsokkal látta el a brüsszeli székhelyű Európai Központ egy Modern Ukrajnáért nevű ukrán szervezetet.

Manafort 2016 nyarán, még Trump kampányfőnökeként.Fotó: Drew Angerer/AFP

Donald Trump volt munkatársai közül Paul Manafort már a második, aki külföldi kormányzatnak dolgozó ügynökként jegyezteti be magát. Márciusban Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó a török kormány lobbistájaként jegyeztette be magát.

Az Egyesült Államokban a szövetségi törvénykezés szigorúan - külön törvényben - szabályozza a külföldi kormányoknak végzett lobbitevékenységet. Bárkinek, aki külföldi kormányzati érdekeket képvisel, be kell jegyeztetnie magát az igazságügyi minisztériumban. Aki megsérti e törvényt, büntetőjogi felelősségre vonásra számíthat. Michael Flynn ellen éppen ezért folytat most vizsgálatot az FBI. (MTI, Washington Post, New York Times)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.