Végre kijött a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. beszámolója, amiben sikerült elsikálni a hatalmas veszteséget

gazdaság
2017 június 29., 17:12
comments 106

A Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. „technikai okokból” négy héttel a határidő után végre közzétette éves beszámolóját.

Ebből kiderül, hogy az állami cégnek két ügyes, milliárd forintokban mérhető húzás segített, hogy két rossz év után ne kelljen veszteséget kimutatnia, a 2015-ös 6 milliárd forintnyi veszteség után tavaly 150 milliós nyereséget ért el – írta meg a 24.hu.

Csakhogy a lap szerint ezt egy trükkel tudták elérni: a Szijjártó Péter vezette minisztérium és az általa felügyelt Kereskedőház tavaly kötött egymással egy közszolgáltatási szerződést, amiről a dokumentumokból pont a lényeg nem derül ki, csak az, hogy meghatározott feladatok ellátására kötötték, és hogy a közszolgáltatási szerződés alapvető célja a szakmai feladatok finanszírozása.

Nem tudni, a minisztérium mennyit fizet az MNKH-nak a közszolgáltatási szerződés keretében, az mindenesetre gyanús, hogy az értékesítés nettó árbevételét szétbontva a szolgáltatás soron nagy ugrás látszik: közel 340 millióról 5,56 milliárdra nőtt meg. Ráadásul egy éve derült ki, hogy az Orbán Viktor rokonaihoz köthető Cider Alma Kft.-vel kötött szerződést a kereskedőház, de a Cider Alma nem fizetett, 3,2 milliárd forinttal lógott a kereskedőháznak, majd a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó egyik követeléskezelő cég, a Hórusz Faktorház kifizette a tartozást, amiből talán 2 milliárd forint folyhatott be a Kereskedőházhoz.

Vagyis a 24.hu szerint ha ezt a két alaptevékenységet torzító tételt kiszűrjük, kiderül, hogy bár a kimutatott eredménynél nyereség van, az alapfolyamatokból milliárdos veszteség következne, csakhogy ezt segít elfedni a minisztériumi közszolgáltatási szerződés, amivel a minisztérium költségvetésében keletkezik egy – nem tudni, mekkora – lyuk.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház idén 3,7 milliárd forintból gazdálkodott, jövőre pedig kétszer ennyiből, mivel 7,5 milliárd forintra nő a „külgazdaság fejlesztési célelőirányzat”. (24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.