Észak-Korea bejelentette, hogy interkontinentális rakétát tesztelt

külföld
2017 július 04., 08:34

Észak-Korea kedden bejelentette, hogy első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával.

Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált.

Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

A rakétát helyi idő szerint fél tíz körül lőtték ki a fővárostól, Phenjantól mintegy száz kilométerre északnyugatra, a kínai határ közelében fekvő Pangjon gyakorlótérről. Az indításról szóló parancsot Kim Dzsong Un észak-koreai vezető írta alá - derült ki a beszámolóból.

„Az interkontinentális rakéta sikeres felbocsátása első próbája az utolsó akadály volt nukleáris erőink kiteljesítéséhez. Ez történelmünk nagyszerű pillanata, miközben kétsíkú, nukleáris és gazdasági politika megvalósítására törekszünk” - derült ki a közleményből.   

A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta, kilövése után negyven perccel, több száz - a dél-koreai hadsereg szerint 930 - kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe, feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetében.

Az amerikai hadsereg szerint szárazföldi telepítésű, közepes hatótávolságú rakétáról van szó annak ellenére, hogy Észak-Korea szerint interkontinentális rakétát bocsátott fel. 

Ha a phenjani állítás igaznak bizonyul, az azt jelenti, hogy Észak-Korea képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére.

Észak-Korea mindössze néhány nappal az előtt lőtte ki legújabb rakétáját, hogy a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő országait és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport a hét második felében Hamburgban tanácskozik, ahol arról is szó lesz, hogyan zabolázzák meg a phenjani fegyverkezését. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.