Nepálban a hatóságok betiltották a 82 éves dalai láma születésnapját

vallás
2017 július 06., 16:07
comments 55

A nepáli hatóságok ma megtiltották az ország területén száműzetésben élő tibeti közösségnek és buddhistáknak, hogy megünnepeljék szellemi vezetőjük, a dalai láma 82. születésnapját.

A tiltás hatására a dalai láma követői úgy döntöttek, hogy az eredetileg a nepáli főváros, Katmandu egyik kolostorába tervezett esemény helyett több, kisebb kolostorban ünneplik meg Tendzin Gyaco születésének 82. évfordulóját. A város egy másik kolostorának egyik buddhista szerzetese pedig azt közölte az EFE spanyol hírügynökséggel: a rendőrség megtiltotta nekik, hogy a nap folyamán kimozduljanak a főváros utcáira.

Dípak Kafle nepáli belügyminiszter a döntést úgy indokolta: nem akarják, hogy az ország területén helyet kapjon bármilyen tevékenység, ami sértené a „baráti nemzeteket”, utalva Kínára, ami veszélyes szeparatistának tartja a dalai lámát, aki saját állítása szerint valódi autonómiát szeretne Tibetnek.

Kína azóta ápol szoros kapcsolatot Nepállal, amióta a himalájai ország az Indiától való függés csökkentése érdekében számos változtatást eszközölt külpolitikájában. A világ 20 legszegényebb országa közé tartozó Nepál India és Kína között fekszik, importjának kétharmada Indiából érkezik.

A fővárosi rendőrség szóvivője azt mondta, az ünnep alkalmából 600 rendőrt vezényelnek ki az utcákra, hogy őrizetbe vegyék azokat, akik bármilyen tettükkel megsértenék „a baráti nemzetet”.

A nepáli rendőrség tavaly ugyanezen a napon a dalai láma 28, többségében száműzetésben élő, tibeti követőjét vette őrizetbe. Mind a dalai láma születésnapját szerették volna megünnepelni.

photo_camera Fotó: Andreas Solaro/AFP

Tendzin Gyaco a Gergely-naptár szerint 1935. július 6-án, a nyugat-kínai Csinghaj tartományban található Takcer faluban (tibeti Amdó régióban) született. A dalai láma 1959-ben, a Kína elleni tibeti felkelés bukásakor menekült el a szülőföldjéről, és Indiában kapott menedéket, ahol a hatóságok megengedték neki, hogy a tibeti emigráns kormány székhelyén, az észak-indiai Dharamsalában telepedjen le. A Tibet felszabadításáért vívott békés harcáért 1989-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett dalai láma az idén az India szintén északi részén található Ladakh buddhista központban ünnepli a születésnapját. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.