Egy kicsit szabadabban - Budapest Pride 2017

Magyarországon a szabadság évek óta visszaszorulóban van: a hatalom mindent megtesz azért, hogy a vállalkozási szabadságtól a sajtószabadságig mindenfelé csorbítsa az állampolgárok jogait. Ilyen körülmények közt minden apró győzelemnek örülni kell. Ha szabadságunk egy kicsit tágul, vagy legalább nem szűkül tovább, akkor van minek örülni. A 2017-es Budapest Pride-nak nem voltak jók az előjelei, de végül volt ok az örömre.

Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

Miután 2007-ben egy rakás náci betámadta a budapesti felvonulást, a Pride-ot csak kordonok között, a várostól és a város lakóitól hermetikusan elzárva rendezték meg. Az utóbbi években ez az elzárás egyre kínosabbá kezdett válni, a 444-en mi is azt írtuk 2015-ben, hogy ennek a ketrecbe zárt létnek nincs értelme. Vagy a rendőrség, vagy a felvonulók bontsák le a magyar társadalom és az LMBT-közösség közé emelt falat.

A 2017-es Pride szervezői végre léptek, és közölték, hogy kordonok nélkül szeretnének átvonulni Budapesten, ahogy azt a világ szabadabbik felén mindenhol lehet. A BRFK azonban biztonsági okokra hivatkozva úgy döntött, hogy felvonulni csak kordonok közt lehet. A Pride előtti napok így kínos csikicsukival teltek: a szervezők fogadkoztak, hogy ők akár kordonbontásra is készek a szabadságukért, a rendőrség pedig csak azt hajtogatta, hogy a felvonulók biztonságát nem tudják kordonok nélkül garantálni.

Hogy pontosan kiktől kell félteni a felvonulókat, a délután három órás hivatalos kezdés előtt a körbekordonozott Kossuth tér egyik csücskénél volt megtekinthető. Itt gyülekezett az a tíz százalékban jámbor és fanatikus keresztényekből, ötven százalékban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyenpólós akitvistáiból, negyven százalékban pedig iszonyatosan részeg tahókból álló, 40-50 fős csoport, akik garantálhatatlanná próbálták tenni a biztonságot.

Ezek az emberek szellemi és erkölcsi színvonalát talán az mutatta be a legjobban, amikor egyikük odakiabált a kerekesszékes Láng Györgyinek, hogy „de lelöknélek a Hargitáról”, amire a többiek hangosan felnevettek. Az okosabbja pedig azon a néhány napos ítéleten lamentált, amely jogerősen elítélte a 2013-as Pride után felvonulókat verő elvtársaikat - „megverek egy buzit aztán letöltendőt kapok”.

Több száz rendőr biztosította a helyszínt, közülük sokan a készenlétisek rovarpáncélszerű jelmezében, így az időnként egy-egy mocskosbuzizásig és kis kordonrázásig eljutó ellentüntetőknek esélyük sem volt megzavarni a Pride sokezer felvonulóját. Akik végül nem bontottak kordont.

A Kossuth téren elhangzott, gyenge mondanivalójú és még gyengébb hangosítású beszédek nem hozták lázba a tömeget, amely végül négy óra után tudott elindulni a kényelmetlenül tömött és katlanszerűen forró Alkotmány utcában. A Pride előtt a rendőrség nagyon szerette volna, hogy a felvonulás a lekordonozott az Andrássy úton haladjon, ezt végül a szervezőknek egy Bajcsy-József Attila utca-Lánchíd-Várkert Bazár útvonalra sikerült módosítania.

A város és a Pride közt így sem volt szabad az átjárás, volt akit sajtóigazolvánnyal és mikrofonnal sem engedtek be a nagyon szigorú rendőrök a vonulók közé. De helyenként engedélyezték a menethez csatlakozást, ami valamennyire azért előrelépés az előző évekhez képest, amikor gyakorlatilag csak a menet legelején lehetett ahhoz csatlakozni.

2017-re hermetikus elzárás és ketrec nem, csak a rendőrök sorfala maradt. Akiken túl néhány ellenüntető és sok lelkesen tapsoló és fényképező turista figyelhette meg, ahogy vonulnak a magyarok buzijai.

Mert a helyenként még így is nyomasztó hangulat ezt sugallta. A rendőröknek végül néhány cselesebb ellentüntetőt kellett csak leszednie az eltorlaszolni próbált Lánchídról, és így továbbra sem világos, hogy a békésen felvonulók ezreinek gyülekezéshez való jogát miért kell korlátozni néhány tucat agresszív állat miatt. Egy részüket még én is megismerem arcról és névről, kizárt, hogy az ezzel életvitelszerűen foglalkozó magyar rendőrök ne lennének képesek megakadályozni, hogy bűncselekményeket kövessenek el a szabadságukat ünneplők ellen.

A teljesen abszurd magyar közállapotok miatt úgy alakult, hogy ezt a szabadságot elég vegyes társaság ünnepli. Az én kedvenceim minden évben azok a 17-19 éves kamaszok, többnyire lányok, akiken már a Kossuth tér felé tartó villamoson látszik az izgalom és a várakozás. Ők nem valamiféle absztrakt és össztársadalmi célért mennek a Pride-ra, hanem mert itt végre önmaguk lehetnek, nyilvánosan megfoghatják egymás kezét és megcsókolhatják egymást. Ők azok, akik egy különösen jól készült csoportos szelfi után megkérdezik egymást, hogy „akkor mindenkit betaggelhetek?” A válasz majdnem egyhangú igen volt, csak egyvalaki tette hozzá, hogy „csak ha jól nézek ki”. Talán nem teljesen reménytelen a különböző szexuális kisebbségekhez tartozó magyar tinédzserek élete.

A 2017-es Pride-on viszont feltűnő volt, hogy a nyiladozó kamaszokon és a tömeg derékhadát adó, a budapesti átlagnál jóval jobban öltözött, többnyire fiatalokból álló felvonukókon túl milyen sok nagy nemzetközi cég képviseltette magát. A néhány éve elindított - a 444 által is évek óta támogatott - Nyitottak Vagyunk-mozgalom által beindított multik a KPMG-től a GE-n és a Citibankon át a BP-ig egyenpólóban, profi transzparensekkel és kellékekkel vonultak végig Budapesten, miközben a menetből a szokásos jogvédőkön kívül gyakorlatilag teljesen hiányoztak a magyar társadalom szervezett képviselői.

A pártok közül az Együtt indított kamiont, és a balos-liberális törpepártok is képviseltették magukat a Momentumtól a PM-en át a DK-ig, de a magyar politikai élet fajsúlyos szereplői, pláne a hatalom képviselői a közelébe sem mennek a Pride-nak. Amit már évek óta közösen támogatnak a Budapesten akkreditált nagykövetségek, köztük egy rakás kelet-európai is. 

Így az az egészen abszurd helyzet alakult ki, hogy a felvonuló, bátor és szabad magyarok befolyásos szövetségeseket csak a külföldi diplomaták és a multinacionális nagyvállalatok között találnak maguknak. Egyik csoport sem arról híres, hogy a progresszió elkötelezett híve lenne, de Magyarországon annyira megállt az idő, hogy nagybankok és olajcégek is elmentek mellettünk. Színes ruhákban, a Bajcsy-Zsilinszky úton táncolva.

Akárcsak a tavaszi CEU-párti tüntetések idején, most is kiderült, hogy Budapest mennyivel szebb arcát mutatja, amikor nem dugó van a belváros útjain, hanem viháncoló tömeg. A Várkert Bazár pedig külön jól áll egy Pride-nak, én egy jobb Erasure-klipet le tudnék forgatni a giccsesen historizáló díszletek közt. Jövőre meg kell próbálni még egy kicsivel szabadabban, aztán hátha egyszer lankad a hatalom figyelme, és kitör a teljes szabadság.