Az Uber lemondott az orosz piacról a Yandex javára

közlekedés
2017 július 13., 12:04
comments 9

Évekig fej fej mellett versengett az orosz utasokért az amerikai Uber és a helyi keresőcég, a Yandex hasonló szolgáltatása, a Yandex Taxi, de az Uber most megadta magát: Oroszországban a két vállalat egyesül egy új cégben, aminek neve még nincs, de annyi biztos, hogy a többségi tulajdonosa a Yandex lesz 59 százalékos részesedéssel, míg az Ubernek mindössze 37 százalék jut. Az új cég nemcsak Oroszországban, hanem Azerbajdzsánban, Fehéroroszországban, Kazahsztánban, Grúziában és Örményországban is szállít majd utasokat, írja a Financial Times.

Az oroszországi a második jelentős piac, ahol az Uber megadta magát: a cég tavaly a kínai vállalkozását adta el egy ottani emberfuvarozó cégnek, a Didi Chuxingnak.

Ami a nem jelentős piacokat illeti, az Uber több országból is kénytelen volt kivonulni: tavaly a magyar parlament által hozott, a taxislobbi által kierőszakolt törvény hatására távozott Magyarországról, idén márciusban pedig Dániából száműzték.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.