Milliárdokat juttat a Külügyminisztérium a Nemzeti Kereskedőháznak, hogy az papíron ne legyen veszteséges

gazdaság
2017 július 14., 13:52

A Külügyminisztérium felügyelete alatt álló Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) 5 éves fennállása alatt 4 évben veszteségesen működött, tavaly azonban papíron 170 milliós nyereséget könyvelt el. A 24.hu szerint ez gyanús, ugyanis a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudott volna ilyen gyorsan, külső segítség nélkül átfordulni az állami cég mérlege.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke adatigénylést küldött a céghez és a minisztériumhoz, a válaszokból pedig kiderül, hogy a nyereség valóban csak kívülről jött segítség eredménye.

2016 márciusától hatályos közszolgáltatási szerződés alapján tavaly 2,75 milliárd forintot kapott a cég a Külügyminisztériumtól, egy Mészáros Lőrinchez köthető faktorcég 2 milliárd körüli összeget fizetett be, amikor rendezte Orbán Viktor rokonainak tartozását. Csak ez a két tétel 4-5 milliárdos segítséget jelent.

Idén pedig még ennél is több pénz áramlik az MNKH-hoz: a vállalat 2017-ben mindösszesen 814.474.237,- Ft + áfa összegű szolgáltatási díjra jogosult közszolgáltatási szerződés alapján, míg 2.742.327.956,- Ft támogatásra jogosult a támogatási szerződés alapján a Külügyminisztériumtól.

Ezzel talán vissza fogják tudni fizetni a külügytől 3 éve kapott 5 milliárdos kölcsönt.

Közben egyébként a cég dolgozóinak fizetése fejenként átlagosan havi bruttó 754 ezer forint, ez nettóban havi félmillió. (24.hu)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.