A Balatonban nyerték az első aranyat

Rasovszky Kristóf a hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a vizes világbajnokság első döntőjében, Balatonfüreden. A mezőny másik magyar tagja, Papp Márk 31. lett, míg az első aranyérem a francia Marc-Antoine Olivier nyakába került.

A 62 fős mezőnyben a 10 kilométeren junior világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf egy kilométernél a harmadik helyen kerülte a bóját, ötszáz méterrel később az élre állt, egy több emberes bolyban azonban többször cserélődött az éllovas személye. Féltávnál még mindig rendkívül sűrű volt a mezőny, Rasovszky azonban elsőként kezdte meg a második kört, míg Papp Márk a mezőny második felében harcolt. Két francia haladt elöl, de mögöttük közvetlenül Rasovszky úszott.

Papp Márk (balról) és Rasovszky Kristóf (jobbról) az 5 kilométeres döntõ után.Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A hajrát nagyjából egy kilométerrel a vége előtt nyitották meg. Olivier viszonylag jelentős előnyre tett szert, az utolsó fordulót követően Rasovszky a harmadik helyen vághatott neki a célegyenesnek: a franciát és az olaszt nem lehetett megfogni, a harmadik helyért pedig hatalmas csata alakult ki, végül Rasovszky hetedikként érkezett be.

"A célom az volt, hogy az első hat között legyek, azért a szívem egy kicsit fáj, hogy itt, a legvégén buktam el a dobogót. Nagyon kemény volt a mezőny, főleg itt az utolsó egyenesen sokan jöttünk egyszerre, azaz lehetett volna akár rosszabb is, így nem lehetek csalódott" - nyilatkozta Rasovszky Kristóf. Hozzátette, hatalmas volt francia riválisával a "bunyó" a hajrában, s egy pillanatra ki is nézett a bíróra, nem kapott-e piros lapot. 

"Volt egy-két ütésváltás, de elnézték, hiszen mindketten csináltuk, nem lett volna fair, ha valamelyikünket kizárják" - mondta a fiatal magyar, hozzátéve, fantasztikus érzés volt hazai közönség előtt versenyezni, s bízik benne, hogy a 10, vagy a 25 kilométeren a szombatinál jobb eredményt ér el.

Papp Márk azt mondta, ha ebben az évben nem lett volna két szerencsétlen sérülése, akkor talán jobban is szerepelhetett volna. Ettől függetlenül a felkészüléssel elégedett volt, a versenyt pedig keménynek ítélte. 

A szinkronúszók első döntőjében, az egyéni technikai versenyben természetesen orosz győzelem született, de ez már a Városligetben, nem a Balatonnál. Szvetlana Kolesznyicsenko első egyéni világbajnoki aranyát nyerte, korábban párosban és csapatban 12-szer volt már vb-győztes. A 30 fős mezőnyben Kiss Szofi a 13. helyen zárt, amivel éppenkiszorult a döntőből. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.