Megvan, kit jelöl a KDNP Rubovszky György helyére

POLITIKA
2017 július 17., 16:43
comments 65

Június 21-én meghalt Rubovszky György, a KDNP parlamenti képviselője. Mivel Rubovszky 2014-ben listáról jutott be a parlamentbe, nincs választókerülete, ahol választást kellene tartani, így a KDNP simán csak kijelölheti, kit ültet a képviselő megüresedett helyére.

Ez az ember a 40 éves Gaal Gergely lesz, a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnöksége ugyanis őt jelölte a posztra.

Gaal volt már parlamenti képviselő, 2013. március 4. és 2014. május 5. között, mert 2013-ban az alkotmánybírónak választott Salamon László összeférhetetlenség miatt lemondott a képviselőségről. Gaalnak történelem szakos és tanári diplomája van. 2006 óta lakóhelyén, Solymáron a helyi Fidesz-szervezet elnöke; ugyanattól az évtől az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke is lett. Szintén 2006 óta önkormányzati képviselő Solymáron, 2010 és 14 között alpolgármester is volt. (kdnp.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.