Összevissza verték a magyar úszólányokat a Balatonban

sport
2017 július 19., 10:55
comments 299

„Borzasztó volt. Konkrétan többet voltam víz alatt, mint víz fölött. Azt hittem azért nem lesz ilyen gyilok. A legelső egy kilométeren úgy éreztem, hogy hát itt lehet, hogy nem fogok célba érkezni, mert útközben meghalok” - nyilatkozta az M4 Sportnak a világbajnokság ötkilométeres balatoni futama után az erejével teljesen elkészülő Juhász Janka.

photo_camera Juhász Janka Fotó: M4 Sport

Érdemes megnézni az interjút, ami után szülő legyen a talpán, aki hosszútávúszónak adja a lányát. A mindössze 17 éves kiskunhalasi lány a vébé előtt még azt mondta, hogy „Ó, én egyáltalán nem félek a verekedéstől! Sokan tartanak tőle, jaj, most mi lesz, én meg mindig azt mondom: gyerekek, ez játék!". 

Most nem volt ennyire vidám. 

link Forrás

„Saját magammal nem volt baj, a verekedéssel volt baj, mert konkrétan jobbról-balról kaptam egyfolytában, nem láttam ki semmit a vízből, de a második körre már megszoktam”.

Az MTI-nek azt mondta:

„A második körben meghallottam a nővérem sikítását, kirázott a hideg a víz alatt, s egyszer csak beindítottam a lábamat, a kezemet, behúzott a szurkolók ujjongása és a szívem.” 

Juhász Janka 27. lett, mögött ért célba Novoszáth Melinda, aki szintén horrorfutamról számolt be. A 18 éves lánynak ez volt az első nemzetközi versenye nyílt vízen.

photo_camera Novoszáth Melinda Fotó: M4 Sport

„Igazából ez a vébé tapasztalatszerzésnek indult, sajnos nem sikerült megcsinálni a taktikát, amit elterveztem, mert már rögtön az első méterektől kezdve nagyon nagy birkózás, verekedés volt, amit nem bírtam végig sajnos. Nyilván a tapasztalat hiánya, meg annyira nem preferálom, nem bírom elviselni ezt a verekedést, úgyhogy nagyon nem volt jó.”

Aztán folytatta, "szörnyű volt", "leírhatatlan volt", "ilyet én még nem éreztem soha".

A riporter próbálta megtudni, hogyan is zajlik egy ilyen verekedés. Így:  

„Mindenhova ütnek, de ami a legrosszabb, hogy konkrétan a hátamon úsznak, megfogják a lapockámat és onnantól kezdve indítják a húzást, eleve kihúzzák a vizet alólam, mert a hasam alá nyúlnak be. Egyszerűen képtelen vagy úszni, képtelen vagy átverekedni magad ezen az egészen, úgyhogy ezt gyakorolni kell még nagyon sokat".

Az MTI-nek azt mondta: az első nemzetközi nyíltvízi versenye egy nagyon rossz élmény volt számára, de bízik benne, hogy sikerül ezt majd kihevernie. 

Az ember azt gondolná, hogy bár vár rájuk még egy váltó, egy életre elment a kedvük ettől az egésztől. Ehhez képest Juhász Janka már arról beszélt az MTI-nek, hogy 

„holnap suhanni fogok”.  

photo_camera Fotó: M4 Sport

Novoszáth Melinda pedig azt mondta, hogy a hajrája jól sikerült a versenyen, a váltóra ez még jó lehet.  

photo_camera Fotó: M4 Sport

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.