Mesterséges intelligencia bevetésével jósolnák meg előre a bűncselekményeket Kínában

külföld
2017 július 23., 16:23
comments 69

A kínai megfigyelő állam további terebélyesedéséről ír a Financial Times. Az országban már így is kontroll nélküli korlátlan hozzáférése van az állampolgárok adataihoz és élettörténeteihez a hatóságoknak, de ez még tovább mélyülhet azzal, hogy bűncselekményeket megjósoló, előrejelző AI-rendszereket terveznek bevezetni.

A vállalás nagyjából az, mint a Philip K. Dick-féle Minority Reportban: egy olyan AI-rendszer felhúzása, amely már a bűncselekmények elkövetése előtt segít azonosítani a vélhető elkövetőket. A tudományért és technológiáért felelős helyettes miniszter, Li Meng szerint ha jól használják a rendelkezésükre álló okos eszközöket, akkor meg tudják mondani, ki lehet terrorista, ki készül valami rosszra. 

photo_camera Fotó: Weng lei/Imaginechina

Az egyik eszköz a Cloud Walk nevű vállalat arcfelismerő szoftvere lehet, mellyel egyelőre kísérletek folynak arra, hogy az emberek viselkedéséből és cselekedeteiből kinyert adatokból vonjon le következtetéseket későbbi cselekedetekre, illetve hogy megbecsülje, milyen eséllyel követhet el bűncselekményt valaki. A rendőrség ezt a szolgáltatást használva gyakorlatilag egy big data-alapú értékelő rendszerhez jut hozzá, ami az alapján, hogy valaki hol fordult meg, hova jár el, tud kiszűrni a hatalom szempontjából gyanús személyeket. 

A kínai rezsim történetében nem újkeletű dolog, hogy megfigyelik és állandóan ellenőrzik a polgárokat, de az új technológiák terjedésével borzasztóan kitágultak a lehetőségek. Ráadásul ezek a rendszerek leérnek a legalsóbb szintekig: az arcfelismerő szoftvereket például már a tilosban átkelő gyalogosok azonosítására és megszégyenítésére is alkalmazzák.

Egy másik kiemelt terület, ahol mesterséges intelligenciát alkalmaznak, a tömeganalízis: az embertömeg mozgását elemezve egy algoritmus keresi a gyanús mozgásokat, például zsebtolvajokat egy vasútállomáson. De alkalmaznak rendszert a bűntetett előéletű emberek követésére, illetve az olyan magas kockázatú helyek megfigyelésére, mint amilyen mondjuk egy késeket forgalmazó üzlet. 

Az egyik vállalat képviselője ezt úgy magyarázta el a Financial Timesnak, hogy amíg valaki egy konyhakést vásárol csak, az teljesen rendben van, de ha később vesz egy kalapácsot és egy zsákot, arra már felfigyelhetnek. 

Az AI-alkalmazások egy másik fontos terepe a bűnmegelőzésben a személyfelismerés: azonosítani embereket biztonsági kamerák felvételein, úgy, hogy a felvételek különböző helyszíneken készültek, és más ruhákban volt a személy. 

A technológiák terjedésével sokan aggódnak, hogy egy olyan országban, ahol nincsenek meg igazán a fékjei az igazságszolgáltatásnak, visszélhetnek majd az előrejelző rendszer eredményeivel. Ugyan olyan bűncselekményért senkit nem lehet elítélni, amit nem követett el, de az előkészületért már igen. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.