Hiába kéri az MLSZ, a Puskás Akadémiában nem játszik fiatal focista

futball
2017 július 25., 05:05
comments 81

0 perc. 

Ennyi játékidő jutott a Puskásnak és Akadémiának nevezett felcsúti csapatban az NBI első két fordulójában 21 évesnél fiatalabb játékosnak. 

Pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség, és az elnök, Csányi Sándor erős szándéka, hogy növelje a fiatal játékosok számát a magyar bajnokságban. Az utánpótlásképzéssel foglalkozó Felcsút ugyanakkor nem az a hely, ahol törődnének azzal, hogy fiatal játékosoknak lehetőséget adjanak a saját NBI-es csapatukban.

Az NBII-ben még kötelező volt két, 21 év alatti játékost pályára küldeni. Mindenkinek, így a Puskásnak is. Ősszel ezt még megoldották az akadémistákkal, de aztán jött télen Pintér Attila, hogy visszavigye a Felcsútot az NBI-be, és egészen meglepő módon inkább vett fiatal játékosokat máshonnan, hogy velük, és ne saját nevelésű focistákkal pipálja ki a kvótát.

Nemcsak fiatalokat, hanem válogatott játékosokat is szerződtettek, a Puskás a rengeteg pénzből összevásárolt kerettel feljutott az NBI-be. Ahol viszont már jóval enyhébb a fiatalszabály. Egyrészt elég egy 21 év alattit pályára küldeni, de őt sem kötelező, ez csak az MLSZ ajánlása. Aki betartja plusz pénzt kap, fordulónként ötmillió forintot. A Honvéd például tavaly úgy lett bajnok, hogy végig figyeltek arra, hogy saját nevelésű fiatalokkal betartsák ezt a szabályt, annyira fontos volt ez a bevétel a klubnak, ráadásul van akadémiájuk, van is elég tehetséges játékosuk. A tulajdonos, George F. Hemingway csak a legutolsó fordulókban engedte meg Marco Rossinak, hogy a lehető legjobb csapatot küldje pályára, ne kerüljön előnybe a bajnoki címért folytatott harcban a fiatalokat egyáltalán nem játszató Videoton.

A pénzben fürdő Puskásnál ilyen jellegű, náluk aprópénznek számító bevételekre nincsenek rászorulva, de még azt sem tartják fontosnak, hogy akadémiaként saját első csapatukban lehetőséget adjanak a fiatal tehetségeknek. Inkább vásárolnak, főként rutinos játékosokat és légiósokat. A téli nagybevásárlásánál is sokkal több pénzből 12 új játékost szerződtettek a nyáron, ráadásul visszatértek azok a légiósok is, akik az MLSZ szabályzata szerint az NBII-ben nem léphettek pályára. 

Az első fordulóban, a Fradi ellen Pintér Attila egyáltalán nem nevezett a meccsre 21 év alatti játékost, még a kispadon sem ült fiatal. Volt akadémista is csak egyetlen akadt a csapatban, a már 21 éves Spandler Csaba. 

A második fordulóba sem kapott lehetőséget a Puskásban fiatal, a kispadon ketten ültek, de nem őket cserélte be Pintér, hanem egy 28 éves új horvát légióst, egy 29 éves másik horvátot és egy 23 éves, Nyíregyházáról szerződtett szélsőt. Egykori akadémistából megint csak egy volt a pályán, az első fordulóban is pályára lépő balhátvéd, Spandler. 

A Puskás hétvégi ellenfelénél, a Videotonban ugyanakkor pályára lépett egy fiatal játékos. Az a Szabó Bence, aki utánpótlás válogatott, a tavasszal az U-19-es elitkörben szereplő válogatott alapembere, a skótok ellen győztes gólt is szerzett. Nem mellesleg, a Puskás Akadémián nevelkedett, de Pintér Attilának nem kellett, tavasszal egyetlen egy perc játéklehetőséget sem kapott tőle, pedig akkor még másodosztályú volt a Puskás. Az elitkörös válogatottságra is úgy készült fel Szabó, hogy a felnőtt csapatban nem kapott lehetőséget. A Videoton azonban meglátta benne a lehetőséget, nyáron szerződtették, az Európa-ligában és az NBI-ben is pályára lépett már a Felcsúton a másodosztályban is jegelt középpályás, mert helyette inkább máshonnan vett játékos kapott lehetőséget. 

Diósgyőrben az az Óvári Zsolt játszotta végig a hétvégi bajnokit, aki szintén Puskás nevelés, de benne sem bízott Pintér tavasszal, mindössze tíz percet játszott az NBII-ben. Így aztán leboltolták, hogy Óvári és a kölcsönben már Diósgyőrben játszó Makrai Gábor a Diósgyőr játékosa legyen, ahhonan Pintér elhozta a 31 éves kameruni Patrick Mevoungou-t. A két akadémista örült, hogy játszhatnak és fejlődhetnek Diósgyőrben, és a Diósgyőr is örült, hogy pályára küldhetnek tehetséges magyar fiatalokat. Pintér pedig annak örült, hogy megszerezett egy 31 éves légióst a Puskás Akadémia számára. 

photo_camera Mevoungou, Pintér kedvence és Pintér, Mevoungou kedvence. 

Ami a nagyválogatottnál elég, az Felcsúton kevés. A felnőtt válogatottban - szerencsétlen módon Andorra ellen - bemutatkozott Tóth Bence sem kapott még egyetlen percet sem Pintér Attilától az NBI-ben. Pedig ő legalább az NBII-ben a tavasz második felében rendszeresen pályára lépett. A 19 éves védő helyén az Újpesttől szerződtetett 26 éves belga Jonathan Heris játszik. De azok a fiatalok (Hegedűs János, Csilus Ádám) sem játszanak, akiket Pintér télen azért szerződtetett, hogy teljesítsék a fiatal kvótát. 

Bár Felcsúton a legérthetetlenebb, az MLSZ fiatalítási szándéka nemcsak ott törik meg. Az utanpotlas.hu gyűjtése szerint a Puskáson kívül az első fordulóban a Debrecen, a Mezőkövesd, a Paks, a Videoton, és a Fradi sem küldött pályára fiatal játékost. Vagyis a 12 csapat fele. Pedig Debrecenben Orbán Viktor avatott nemrég utánpóltásközpontot, Mezőkövesdre pedig dől az elvileg utánpóltásra fordítható tao-pénz 

A második fordulóban még rosszabb volt a helyzet. Ugyan hét csapatban is pályára lépett fiatal - a Puskásban nem -, de olyan keveset játszottak, mint a fiatalszabály bevezetése óta soha. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.