Nyitott sorompó mellett haladt el egy vonat Szegednél

közlekedés
2017 július 25., 02:05
comments 144

Olvasónk, L. készítette ezt a videót vasárnap Szeged közelében. 

link Forrás

Mint el is mesélte, az látható rajta, hogy a forgalom megállt a zárt sorompónál, ami hirtelen elkezdett szépen lassan felnyílni. Levelében is említette, hogy a vonatvezető nyilván észrevette, hogy a sorompó nincs lezárva, ezért lassított és dudált. 

„Láthatjátok, hogy a szemben lévő kamion lassan el is indult, azt hitte, felnyílik a sorompó, mi integettünk neki, hogy álljon meg.”

Az esetről megkérdeztük a MÁV sajtóosztályát is. Mint válaszukban írták, szakterületi munkatársaink vizsgálják a sorompó üzemzavarának okát, de addig is küldtek egy általánosabb választ is arról, hogy mi történik egy ilyen jelenet során. Ami a kulcs, hogy a jelzőlámpa nem világított fehéren, azaz a KRESZ-t ismerős autósoknak tudniuk kellett, hogy mi a teendőjük. 

„Biztonsági okokból a biztosítóberendezési áramkör kialakítása olyan, hogy lezáródik a sorompó, majd 6-10 perc után, ha nem jön vonat, akkor üzemzavar állapotba kerül. A beépített biztonsági funkciónak megfelelően ilyenkor a közút felé nincs fényjelzés (a készülék sötét), ugyanakkor a csapórúd lassan (kb. 90 másodperc alatt) felnyílik, hogy a KRESZ betartása mellett a csapórudak kikerülése nélkül (szlalomozás) át lehessen haladni az átjárón, s ne okozzon tartós fennakadást a keresztező közúton.”

Mint írták, amennyiben bármely okból átmeneti üzemzavar következik be, akkor a vonatkozó szabályok szerint a mozdonyvezetőket azonnal értesítik, aminek következtében a vonatokkal maximum 15 km/h-ás sebességgel haladhatnak az átjárónál, hogy időben meg tudjanak állni, valamint – szükség esetén – hangjelzést is adnak. Ez látható is a felvételen. 

Válaszukat azzal folytatják, hogy így elkerülhetők a balesetek és a vasutat keresztező forgalom sincs akadályoztatva. Félsorompóval kiegészített fénysorompó esetében a csapórúd kiegészítő jelzésnek minősül, azaz abban az esetben is a fénysorompó tiltja meg vagy engedélyezi az áthaladást, ha a csapórudat a közúti járművek letörik, vagy bármilyen műszaki ok miatt nem záródik le. Vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt, tették még hozzá. 

„A vasúttársaság köszöni a gépjárművezetőknek, hogy az előírásokat betartva körültekintően közlekedtek és meggyőződtek a vonat közeledéséről”

– áll még a MÁV levelében. Június elején amúgy a rendőrséggel közösen tartottak egy kampányt is a témában. A vasúttársaság végül válaszában idézte a KRESZ-t is, aminek 39. §-a rendelkezik az ilyen helyzetekről:

„A vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén járművel a vasúti átjáróra - a (3) bekezdésben említett megállást követően - abban az esetben szabad ráhajtani, ha

a) a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik, vagy

b) a vasúti átjáró forgalmát vasúti jelzőőr irányítja és a jelzőőr „Megállj” jelzést nem ad,
feltéve - mindkét esetben - hogy a (2) bekezdésben említett folyamatos áthaladás lehetséges.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.