Németh Szilárd az újságírók elleni kormányzati támadásokról: "Azon megsértődni, hogy egyébként az ember elmondja a véleményét, azon nem lehet megsértődni"

hablaty
2017 július 26., 19:00
comments 357

Hiányzik egy jó kis Németh Szilárd-tévészereplés? A Fidesz mai szellemi állapotát legjobban kifejező gondolkodó ma is szerepelt kamera előtt, ezúttal az ATV-ben. Tegnapelőtt emlékezetes sajtótájékoztatója volt, tegnap az Echo Tévében szerepelt.

A beszélgetés első felében elmondta, hogy hiába mondják az ellenzéki pártok ellenkezőjét, ők valójában az első pillanatban nekiesnének a kerítésnek, hogy lebontsák. Később szóba kerültek az ország rendjét szétcincáló Soros-civilek, akik ellen vannak eszközei a kormánynak, hogy még keményebben lépjenek fel velük szemben.

Majd beszélgetés utolsó perceiben szóba jött az újságírótéma. Németh Szilárd itt elmondta:

"Azon megsértődni, hogy egyébként az ember elmondja a véleményét, azon nem lehet megsértődni",

amivel arra utalt, hogy senki nem bántotta az ellenzéki médiát, ezért hiába vannak megsértődve. (Az "ember" itt a kormányt jelöli, a "vélemény elmondása" pedig az, hogy az Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondta nemrég: a kormány egyik fő ellensége, akivel küzdeni kell, a sorosista-brüsszelita sajtó.)

Majd Németh Szilárd szóba hozta hétfői sajtótájékoztatóját, ahol szerinte

"megjelent két ellenzéki média... nemtudom... [Rónai Egon: újságírónak nevezzük őket...] nevezzük újságírónak őket, én inkább ilyen hivatásos rendbontóknak gondolom őket, de mindegy..."

Németh Szilárd szerint Nyilas Gergely, az Index újságírója és HírTV-s kollégája nem úgy viselkedtek, ahogy újságírók szoktak. Miért?

"De hát én megadtam nekik egy választ, és azt gondolom, hogy ezt nekik le kell írniuk, és az emberek majd eldöntik, ki milyen választ adott"

– érzékeltette Németh, milyen típusú újságírást látna szívesen, vagy tart egyáltalán újságírásnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.