Kiszabadították az 56-os hősöket, akiket majdnem eltüntetett a parlagfű

Budapest
2017 július 28., 10:54
comments 118

Micsoda nagy győzelme ez a XVIII. kerületi 56-os hősöknek és az olvasói leveleknek.

Tegnap megírtuk, hogy június elején Pestszentlőrinc és Pestszentimre politikai vezetői büszkén átadták egy emlékligetet,  ami „azokra emlékeztet majd, akik a legszentebbet, az életüket is hajlandók voltak feláldozni a magyar szabadságért, és mindent megtettek az ország függetlenségéért.”  

photo_camera Fotó: bp18.hu

Aztán az átadás után hagyták lerohadni, másfél hónap alatt is meglepő sikerrel, a parlagfű is háborítatlanul nőtt a júniusban még annyi sok politikust vendégül látó parkban.

photo_camera Fotó: Olvasónk fotója

Nem titok, a témára olvasónk hívta fel a figyelmet. Próbálkoztak az önkormányzatnál és városgazdáknál is, tökéletesen eredménytelenül. Tegnap délután megjelent a cikkünk, erre ma reggel ez történt:

Igen, ez kilenc ember, akik másfél hónap után váratlanul éppen most rendberakták az 56-os emlékbizottság által támogatott, 13 millióba kerülő, de hamar lepusztulásra ítélt parkot. A politikusok által elhelyezett koszorú sincs már ott, ami másfél hónapig nem zavart senkit, és békésen szárította ki magát:

Olvasónk örül, egyúttal jelezte, hogy pár száz méterrel arrébb van egy üres telek - 56-os emlékmű nélkül -, amit szintén elborított a parlagfű. Nem egyedi eset, a hatóságok tehetetlenségét mégis jól mutatja. Azon a területen nőtt ki ugyanis a parlagfű, amit tavaly augusztustól decemberig csatorna építéshez felvonulási területnek használt a Fővárosi Csatornázási Művek. A munkagépek eltávolítása után a területet elsimították, ennek nyoma most is tökéletesen látható. Idén pedig pontosan az elsimítás helyén nőtt ki a parlagfű. 

Ezt is jelezték több körben az önkormányzatnak és a városgazdáknak, de annyi történt, hogy kimentek és egy keskeny sávban levágtak a füvet ott, ahol parlagfű nem volt. Ahol volt, ott nem, mert bár nincs kerítés, az magánterület. Így aztán a vársogazdák jelezték az önkormányzatnak, hogy értesítse a tulajdonost. Olvasónk egyrészt érti a problémát, másrészt nem annyira. Mert míg tavaly az építő munkagépekkel tudták használni a "magántulajdont", földet, zúzott követ és munkagépeket tároltak ott, addig az épp emiatt keletkezett, betegséget okozó parlagfüvet most a magántulajdonra hivatkozva hagyták ott virágozni. Pedig megoldás lehet az is, hogy levágják, aztán kiszámlázzák a munkát. Egy ember egy benzinmotoros fűkaszával kb. 8 és fél perc alatt le tudná nyírni azt a területet. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.