Despacitóval próbálta felébreszteni magát a magyar úszó

sport
2017 július 29., 10:12
comments 103

Molnár Flóra már az ötven pillangó után is arról panaszkodott, hogy "talán sprintszámhoz kicsit reggel van", és bár nagyon várta, hogy hazai közönség előtt úszon, és eszméletlen érzés volt, de a saját országos csúcsától elmaradva csak 19. lett. 

A 19 éves nagykanizsai úszó ma reggel 50 gyorson indult, és a Despacitóval igyekezett felébreszeni magát az újságírókat*.

Nem jött be, egyéni csúcsától jócskán elmaradva, 25:61-es idővel 28. lett.

"Nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, nagyon korán volt nekem, de a többieknek is. Azt gondolom sok van még bennem és ki is fog majd jönni. Időben fejlődni kell, hogyha délelőtt lassabban úszom, akkor is bekerüljek". Molnár Flóra ősztől az Egyesült Államokban tanul tovább. 

Lesznek azért magyarok a döntőkben, a 4x100 méteres vegyes gyorsváltó Kozma Dominik országos csúcsának köszönhetően a 4. helyen jutott a fináléba, Hosszú Katinka 200 háton, Kapás Boglárka 800 gyorson úszik éremért, a 100 pillangóban pedig két magyar is döntős, Cseh László és a junior világcsúcsokat úszó Milák Kristóf.

* UPDATE:

Molnár Flóra nem a futam előtt, hanem után mutatta be a tánctudását az újságíróknak. Kiderült, hogy az edzője küldte el salsásni, mert rossz volt a ritmusérzéke, a pillanfóhoz viszont arra nagy szükség van. Az Indexen elmesélte a történetet. Sajnos az eredménye viszont tényleg az, ami a cikkben szerepel. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.