Árulónak tartják otthon az iráni focistákat, amiért kiálltak egy izraeli csapat ellen

sport
2017 augusztus 04., 08:31

Egyszerre kapott sok méltatást és rengetek gyalázkodást az a két iráni focista, akik a görög csapatukkal egy izraeli csapat ellen játszott. Mivel Irán a mai napi nem ismeri el Izrael államot, így a perzsa sportolóknak is megtiltották, hogy a nemzetközi sportversenyeken izraeliek ellen álljanak ki.

Masoud Shojaei
photo_camera Masoud Shojaei Fotó: PEDRO UGARTE/AFP

Tavaly Rióban a dzsúdós Alireza Khojasteh személyes okokra hivatkozva visszalépett a versenyzéstől, amiben benne volt az is, hogy nagy valószínűséggel egy izraeli ellen kellett volna versenyeznie.

Masoud Shojaei és Ehsan Hajsafi csapata, a görög Panionios az Európa Liga harmadik körében pont a Maccabi Tel Avivot fogadta Athénban. A közösségi oldalakon néhány iráni kifejezetten örült annak, hogy a két focista a tiltás ellenére is pályára lépett az izraeliek ellen, ráadásul az iráni nemzeti színeket mintázta a csuklószorítójuk, 

de a keményvonalasok szerint jobban tették volna, ha kihagyják a meccset.

Ehszan Haszafi
photo_camera Ehsan Hajsafi Fotó: Pedro Ugarte/AFP

Az iráni Raja hírügynökség elítélte Shojaeit és Hajsafit, amiért figyelmen kívül hagyták „a nemzeti és morális kötelességüket a szakmai kötelességeik ürügyén”. A Twitteren pedig azzal vádolták a játékosokat, hogy „egy maréknyi dollárért elismerték azokat a vámpírokat”.

Panionios egyébként 0-1-re Maccabitól. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.