Magyarország az a hely, ahol a lakók legnagyobb örömére éjjel is építik a fociakadémiát

sport
2017 augusztus 04., 09:46

Kispesten olyan lendülettel építik a bajnok Honvéd új utánpótláscentrumát, hogy még éjjel sem áll le a munka. 

Az ATV-nek küldte el egy lakó a videót a szerda éjjel egykor is zajló építkezésről.

link Forrás

Kovács Krisztina azt mesélte, hogy az építkezés már tavaly nyáron elkezdődött, de tavasszal álltak rá igazán, minden reggel hatkor kezdenek. Egy ideig délután ötig dolgoztak, aztán egyre később végeztek, az éjszakai műszak viszont vadonatúj. 

Az ATV-nek a munkások azt mondták, hogy februárra lesznek kész.

A Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum közpénzből épül

photo_camera Fotó: honvedfc.hu

A Honvéd utánpóltásbázisa a kormány egyik régóta támogatott terve, már 2014 februárban nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lett. Eredetileg 2,5 milliárdot áldoztak volna rá, de tavaly februárban a kormány hozzácsapott még ehhez 1,7 milliárdot, így az Ecseri piac oldalában zajló építkezés összköltsége 4,2 milliárd forint. A kivitelező a stadionépítések egyik nagy nyertese, a Pharos ’95 Kft. és a Wire-Vill Kft. A Pharos tulajdonosa adományozta a Puskás-szobrot a felcsúti akadémiának, aminek az építésében is részt vettek. 

Ha az utánpótláscentrum kész lesz, azután kezdődik az új Honvéd-stadion építése, szintén közpénzből.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.