Az USA hivatalosan is bejelentette az ENSZ-nek, hogy ki akar lépni a párizsi klímaegyezményből

külföld
2017 augusztus 05., 05:24
comments 121

Az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ),m hogy ki kíván lépni a párizsi klímaegyezményből. 

Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor közleményben jelezte, hogy a kormányzat a jövőben is változatlanul részt vesz a klímaváltozásról folyó nemzetközi tárgyalásokon, beleértve a párizsi egyezmény végrehajtásáról szóló megbeszéléseket is.

A washingtoni hivatalos értesítés az első írásbeli jelzés az ENSZ-nek az amerikai kormány szándékáról, hogy kilépteti az országot a 2015-ben csaknem 200 ország által aláírt nemzetközi egyezményből.

Az értesítés csak jelképes, és nincs jogi hatálya, mert az egyezmény lehetőséget ad ugyan arra, hogy egy ország 2020. november 4-ig teljesen kilépjen, ám formálisan erről 2019 előtt nem küldhet értesítést a világszervezetnek.

A további egyeztetésekben és megbeszéléseken történő változatlan amerikai részvételről szóló külügyminisztériumi  közlemény szerint az amerikai kormány célja „az Egyesült Államok érdekeinek védelme és annak biztosítása, hogy a kormányzat számára a jövőben valamennyi megoldás nyitva maradjon”. 

Donald Trump elnök az idén júniusban jelentette be, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímamegállapodásból, igaz, hozzátette, hogy kormánya készen áll vagy tárgyalásokat kezdeni az újbóli belépésről, vagy teljesen új, az amerikai érdekeknek jobban megfelelő megállapodás kimunkálásában részt venni.

Az amerikai kormány szerint az Egyesült Államok innovációs és technológiai fejlesztések révén a továbbiakban is csökkenti az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását, együttműködik más országokkal, tisztább és hatékonyabb módon hasznosítja a fosszilis tüzelőanyagokat, és igénybe vesz tiszta és megújuló energiaforrásokat is. (MTI, Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.