Cristiano Ronaldo akár magát is megalázza, csak hogy megússza az adócsalást

futball
2017 augusztus 05., 18:29

Elég szánnivaló védekezést adott elő az adócsalással vádolt Cristiano Ronaldo a bírósági meghallgatását. A Real Madrid sztárján 14,7 millió be nem fizetett adót kérnek számon. Zárt ajtók mögött tett vallomást, de a sajtó tudni véli, mi hangzott el a bíróságon.

Eszerint Ronaldo azt mondta, hogy ő kifizetett mindent 2014-ben, majd hozzátette: 

„Nem sokat értek az egészből, mert csak hat osztályt végeztem az általános iskolában. Az egyetlen dolog, amihez értek, az a labdarúgás.” 

Ronaldo ezért a tanácsadóira támaszkodik, ha ők azt mondják, hogy „Cris, nincs semmi probléma”, akkor hisz nekik. Ők sem hibázhattak, hiszen a legjobbak, ezért fizeti őket. Még az ügynökét Jorge Mendest is megvédte, hasonló érveléssel, vagyis ő sem ért az adóügyekhez, de benne bízik meg a legjobban, ő a gyerekei keresztapja. 

A portugál - aki, ha a Jobbikon múlna, nem szavazhatna Magyarországon - a bíróság előtt állítólag kifakadt, hogy a Manchester United játékosaként soha nem volt ilyen problémái, ezért is szeretne visszatérni Angliába. 

A spanyol adóhatóság és az ügyészség rászállt a legnagyobb játékosokra. Messit el is ítélték, Neymar már Franciaországban van, Ronaldo pedig a távozásával fenyegetőzik. (nso)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.