Kötbér helyett adnak még 121 milliót az épületre, ami nem készült el időben a vizes világbajnokságra

Budapest
2017 augusztus 06., 16:01
comments 158

Tényleg nem akartam már többet írni a margitszigeti Casino épületéről, aminek a felújításával a vizes világbajnokság előtt egy héttel kellett volna végezni, ehhez képest a vébé 11. napján adták át, de úgy, hogy közben a szervezők - hiába nem volt például még cserép sem az épületen - , végig azt állították, hogy kész van már, a többi álhír. Az épületbe éppen a szervezők költöztek volna be a vébé idejére. 

photo_camera A július 24-i átadáson Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A Casino felújítására nettó 935 millió forintos szerződést kötöttek a BO-TO BAU nevű miskolci céggel március végén. (A melléképület felújítására és a környezet kialakítására külön szerződtek a Majorosfa Faipari Kft.-vel 282 millióért). A határidő július 7-e volt, végül július 24-én adták át. 

Hogy a csúszás miatt - amit hivatalosan ugyan nem ismertek el, csak éppen a szerződésben szerepelt a július 7-i dátum - szabnak-e ki kötbért, arról természetesen egymásnak teljesen ellentmondóan nyilatkoztak. A szervezők szerint nem, a főszervező, Fürjes Balázs szerint igen. 

Ehhez képest a Közbeszerzési Értesítő július 30-i számában megjelent a szerződés módosítása. Amiből az derül ki, hogy kötbér helyett még több pénzt adnak a kivitelezőnek, 121 millió forintot, pótmunkákra. 

Így a Casino épülete több mint egymilliárdért újult meg, melléképülettel együtt majdnem 1,3 milliárd forintot költöttek rá, mindezt a vizes vébére hivatkozva a közbeszerzési eljárások alóli extra könnyítéssekkel. 

A szerződést szinte a legutolsó pillanatban, mindössze bő egy héttel az eredeti átadási határidő előtt, június 28-án módosították, de csak a vébé utolsó napjaiban, július 26-án adták fel a módosításáról szóló hirdetményt. 

Az alábbi pótmunkákról van szó, amiket valamiért nem vettek bele az eredeti szerződésbe:

  1.  a portikusz oszlopok által határolt terasz teherviselő alapjának kialakítása  
  2. a vakolat alatt talált balesetveszélyes kiváltások tervezői egyeztetést követően való lebontása és újraépítése,
  3. a középső épületi részben a részben hiányzó koszorú és más szerkezeti hiányok miatt hiányos szerkezeti részek lebontása és újraépítése, 
  4. teherforgalomra alkalmas szállító és kiszolgáló utak kialakítása, 
  5. dísz-és hatásvilágítás, illetve 
  6. audiovizuális rendszerek kiépítése  

A hivatalos átadás előtt egy kicsivel megkötött szerződésmódosítás indoklása: rejtett szerkezeti hiányosságok. Bővebben és szó szerint:

„A kivitelezés során - a vakolatok leverése,illetőleg egyes szerkezetek megbontása során nagyszámú olyan,- eddig nem ismert - szerkezeti hiányosság ütközött ki,amelyek megszüntetése csak további, - a műszaki tartalomban, az árazatlan költségvetésben nem szereplő tervezési és kivitelezési feladat elvégzése esetén lehetséges.” 

De annak is van indoklása, hogy miért nem írtak ki új közbeszerzést a 121 milliós munkára vagy bíztak meg másik kivitelezőt, ha már megcsúszott a munkákkal a miskolci cég. Hát azért, mertő ők vannak ott:

„A felsorolt pótmunkák megrendelése a közbeszerzés nyertesétől indokolt gazdaságossági okokból, figyelemmel arra is, hogy a pótmunkát egy helyrajzi számon belül, azonos - a nyertes ajánlattevő által végzett felújítás alatt álló- ingatlanon, újabb felvonulást, logisztikai és egyéb (pl. engedélyezési, használati, garanciavállalási) költséget nem generálva kell megvalósítani.”

Határidőt is módosítottak, július 7-éről szeptember 29-ére. Vagyis senki ne csodálkozzon, ha az átadás után még várkertezés megy majd az épületen, és újra neki kell állni a munkának. Így aztán nemhogy határidőre nem lett kész, de a vizes vébé számos egyéb projektjéhez hasonlóan még - 121 millióval - többe is kerül, mint amennyiért szerződtek rá bő négy hónapja. 

photo_camera Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelõs fõpolgármester-helyettes és Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója a Casino felújított épületétnek avatásán július 24-én.  Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.