Álhír, hazugság, megtévesztés – óriási formában van a vizes vébé kommunikációs csapata

sport
2017 július 15., 16:43
comments 480

„A Margitszigeten lévő egykori Casino, ismertebb nevén Holdudvar épülete 2017. július 14-én elkészül. Az index és a 444 szerkesztősége ismét valótlanságot állít, ráadásul a világbajnokság felkészülési időszakában nem először teszi ezt.”

A szervező Bp2017 Kft. (teljes nevén Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nkft.) ismeretlen, ám zseniális munkatársa írta ezeket a sorokat csütörtökön az Indexnek. Az előzmény annyi volt, hogy körülnéztük szerdán a Margitszigeten, és megírtuk, nincs olyan csoda, hogy elkészüljenek a megnyitóra a Casino épületének egymilliárd forintba kerülő felújításával. 

Mivel a Holdudvar egykori épületét éppen a szervezők főhadiszállásának szemelték ki, erős a gyanú, hogy akkor is csúszásban lettek volna, ha azt az utolsó pillanatban adják át. De még ezt sem sikerült tartani. Hiába ugyanis a magabiztosan kioktató közlemény, a Casino épülete természetesen nem készült el. Megvártuk a mai napot, ezt láttuk egy nappal az épület elkészülte után: 

Az Ybl Miklós tervei alapján épült Casino „eredeti állapotához hasonló állapot kialakítására” március 29-én kötöttek szerződést a BO-TO BAU nevű miskolci céggel, nettó 935 millióért. A világbajnokság miatt nem kellett nyílt közbeszerzést kiírni rá, hiszen sürgetett az idő. Határidőt nem tüntettek fel az eredményhirdetésben. A melléképületre és a környezet kialakítására egy másik szerződésben bízták meg a Majorosfa Faipari Kft.-t, 282 millióért. Itt volt határidőt, eredetileg április 15., amit aztán június 30-ára módosítottak, mert „időközben megkezdődött a Casino épületének felújítása is és annak jelentős anyagszükséglete csak a Casino melléképület közvetlen környezetében való deponálással oldható meg a helyszűke miatt”. 

Az óriás műugrás még befejezetlen tornya óta tudjuk, hogy az például nem azért készül el csak a legeslegutolsó pillanatban, mert csúszás van, hanem direkt így időzítették. 

Nem lepődnénk meg azon a válaszon sem, hogy az 1,2 milliárdért felújított Casinót a gondosan kialakított környezetével együtt is eleve csak a világbajnokság megkezdése után akarta birtokba venni a szervezőbizottság, hiszen mi dolguk lett volna előtte ott, de azért megkérdeztük, hogy az eredeti szerződésben milyen határidő szerepelt, miért csúszott el a munka, mikor lesz a hivatalos átadás-átvétel, mikor költözhetnek be és lesz-e kötbérigényük.  

A következő választ kaptuk:

„A Margitszigeten található Casino, korábbi nevén Holdudvar 2017. július 14-én elkészült, ahogy korábbi válaszunkban ígértük. (Nem azt írtuk, hogy 14-re készül el, hanem azt, hogy 14-én) Az épületen külső munkálatokat végeznek, az irodák terv szerint működnek. . (csatolva találják az elkészült épület képeit)”

photo_camera A szervezők képe a szerintük kész épületről.
photo_camera Gondosan megvágott képen nem látszik, hogy dologoznak még az ingatlanon.
photo_camera Egy részlet a frissen lerakott gyepről. 

Arra viszont továbbra sem kaptunk választ, hogy a szerződés szerint mikor kellett volna átadni, volt-e bármilyen műszaki átadás-átvétel, mikor költöznek be a szerintük már használt irodákba.

A másik kör az Indexnek az a sztorija, hogyan sikerült megalázni korábbi világ- és olimpiai bajnokokat, akiket felkértek, hogy szerepeljenek a megnyitón, de a próba után közölték velük, hogy a rendező, Káel Csaba úgy döntött, mégsincs szüksége a bajnokokra. Ezzel pedig vérig sértették azokat, akik ha nem is Budapesten, de számos aranyat nyertek korábban. 

A szervezők erre szintén közleményben reagáltak:

„Minden ellenkező híreszteléssel szemben a 2017. évi FINA Világbajnokság megnyitóján a legteljesebb mértékben számítanak a magyar vizes sportok büszkeségeire a megnyitó ünnepségen.

A rendezői elképzelés szerint a vb szimbólumánál, a Duna Aréna előtt felállított szökőkútnál a világklasszis sportolók aktív közreműködőként szerepelnek.”

A megnyitón ehhez képest – némileg szokatlanul, a 3,5 milliárdos műsor közepén – megszólalt a magyar himnusz a korábbi bajnokok tiszteletére. A színpad tök üres volt, a kivetítőkön idézték fel a korábbi bajnokokat, akik közül számosat – ha már Budapesten van a világbajnokság – személyesen is köszönteni lehetett volna, katonák felhúzták a zászlót, a tévében mutatták a közönségben álló Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok pólóst, a szintén a nézők között álló Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszót és az orrát piszkáló Orbán Viktort. 

A színpadon később csak Egerszegi Krisztina jelent meg a korábbi bajnokok közül, amikor „meggyújtotta” a világbajnokság szökőkútját. 

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Talán nem vettük észre a színpadon lévő többi bajnokot, ezt is megkérdeztük a szervezőktől. 

A válasz tanári:

„Mélységes csalódottságunkat fejezzük ki és sajnáljuk, hogy szerkesztőségüknek «csak» az ötszörös olimpiai bajnok, többszörös Európa- és világbajnok magyar úszónő, Egerszegi Krisztina színpadi szereplése nem elég. A magyar sport nagyjai előtt egy külön nekik dedikált, kulcsfontosságú jelenettel tisztelgett a nyitóelőadás, az összművészeti produkció egyik csúcspontján, a bajnokaink tiszteletére elhangzó Himnusz ideje alatt legendás sportolóink évtizedről évtizedre haladva jelentek meg a kivetítőkön. Ez a forma tette lehetővé azt is, hogy olimpikonjainkat a nyitóesemény helyszínén, a színpadánál felállított VIP lelátón köszönthessük és kiemelt fontosságú vendégként, nézőként élvezhessék a teljes előadást. Mi büszkék vagyunk arra, hogy a világbajnokság új szimbólumaként debütáló különleges látványelem, a Fontana színpadi felavatását a nyitóelőadás részeként Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, többszörös Európa- és világbajnok magyar úszó vállalta.”

Visszakérdeztünk, hogy ha már Budapesten van a világbajnokság, és a próbán is megjelentek a bajnokok, miért nem léphettek színpadra. A közvetítésben mindössze két jelenlévő bajnokot lehetett látni. Erre még nem kaptunk választ.

A szervezők hiperérzékeny és igen határozott kommunikátorai korábban elegánsan „álhírnek” minősítették azt az írásunkat is, amelyben egy olvasónk, Sára elpanaszolta, hogy nem sikerült kerekesszékeseknek szóló jegyet vennie a vízilabda-döntőre. A szervezők válasza egyáltalán nem a konkrét felvetésekről szólt, hanem olyan dolgokat bizonygatnak, amit nem is érintett a panasz, de azért abban is álhíreztek egy vaskosat. Három kérdésre harmadszor is az volt a válasz: lapunk megtéveszti az olvasókat. „Teszi ezt nem először, miközben Magyarország minden eddiginél nagyobb sportrendezvényét szervezi.” 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.