A kormány már ahhoz sem ragaszkodik, hogy a CEU az USA-ban is saját intézményt tartson fenn

Tbg
oktatás
2017 augusztus 15., 06:26
comments 199

Újabb visszalépést tett a kormány CEU-ügyben, miközben a nyilvánosság felé továbbra is sértődötten kommunikálja saját igazát, írja a Hvg.hu.

A lap már korábban megszellőztette, hogy a külügyminisztérium letett arról a – egyébként objektíve is lehetetlennek tűnő – szándékáról, hogy a Budapesten működő amerikai egyetem ügyében ne az egyébként hatáskörrel rendelkező New York állammal, hanem a szövetségi kormánnyal állapodjon meg.

A Hvg most azt írja, a kormány másik lehetetlennek tűnő követeléséről mondott le: már azt sem kötné ki, hogy a Közép-Európai Egyetem New York államban is rendelkezzen saját intézménnyel, egyetemi épülettel, kollégiummal stb. 

Szíjjártó Péterék már csak ahhoz ragaszkodnak, hogy a CEU az Egyesült Államokban is folytasson valamilyen felsőoktatási tevékenységet.

„A megfogalmazás nagyon lényeges: ez utóbbit ugyanis egy működő amerikai egyetemmel kötendő megállapodással viszonylag egyszerűen teljesítheti az intézmény, ráadásul, úgy tudjuk, ehhez még a törvényben előírt december 31-i határidőt is felpuhítja a megállapodás szövege” - írja a Hvg.

Az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság múlt héten marasztalta el a kormányt a lex CEU miatt, ahogy Brüsszel is jelezte aggodalmait a túl gyorsan beterjesztett, a széleskörű egyeztetést elhagyó törvénykezési munkával szemben. (Hvg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.