Budai Gyula szerint Sorosnak van képe azzal támadni Magyaroszágot, hogy próbálja védeni a kormány célkeresztjében lévő egyetemét és az általa támogatott civil szervezeteket

Szimbolikus jelentőségűnek is mondható Budai Gyula mai sajtótájékoztatója, ugyanis a fideszes politikus a Külgazdasági és Külügyminisztérium orosz kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa, és így sikerült egy nagyot sorosoznia és washingtonoznia.

Budai úgy fogalmazott:

„Sorosék Washingtonban is áskálódnak Magyarország ellen, tekintettel arra, hogy Magyarország a Soros-terv útjában áll.”

Mint mondta, mindezt egy washingtoni hírportál tárta föl. (A patinás – vagyis 2012-ben alapított –, eléggé trumpista The Washington Free Beaconre gondolt, aminek a felfedezése végigsöpört a kormánymédián.)

Hogy miről van szó? Arról, hogy az amerikai konzervatív lap képviselőházi és szenátusi dokumentumokra hivatkozva azt írta, Soros György a washingtoni székhelyű Nyílt Társadalompolitikai Központon keresztül dollármilliókat költ arra, hogy politikai céljait elérje, és ezek között „első helyen szerepel a Magyarország elleni támadás”.

„Az idén megduplázódott ez a »lobbipénz«, Soros György három lobbistát foglalkoztat Washingtonban, és az első félévben 4,6 millió dollárt költöttek el lobbizásra (ez 1,2 milliárd forint), és ezek a lobbisták „képviselőházi, szenátusi és minisztériumi személyeken keresztül igyekeznek Magyarország ellen támadást szervezni”.

Na jó, de mégis hogyan akarja Soros György széttámadni Magyarországot?

Mint kiderült, Budai Gyula a támadások alatt arra gondol, hogy a dokumentumok szerint a Magyarország elleni támadás két fő területe:

  1. A Soros György által alapított CEU ellehetetlenítésére átvert felsőoktatási törvény
  2. A külföldről támogatott szervezetek szabályozásáról szóló törvény, ami szintén a Soros György által támogatott NGO-k ellen irányult.

Micsoda hallatlan, példa nélküli, magyarellenes támadás! Mennyivel tisztességesebb lenne, ha egyszerűen hagyná, hogy a kormány bezárassa az egyetemét, és ha szó nélkül tűrné, hogy xenofób hadjáratot indítsanak a humanitárius, hiánypótló munkát folytató civil szervezetei ellen!

Budai Gyula további állításai:

  • Ezeket a támadásokat az indokolja, hogy Magyarország a „Soros-terv” útjában áll, Sorosék ugyanis évi közel 1 millió migránst akarnak Európába telepíteni, és a bevándorlás szervezési ügynökségen keresztül akarják „szétteríteni” a bevándorlókat, akiknek pénzbeli támogatást adnának.
  • Soros György Magyarországon egy olyan kormányt szeretne látni, amit „bábként tud rángatni”, ezért mindent megtesz a lobbistáin keresztül Brüsszelben és Washingtonban is, hogy támadást intézzen Magyarország ellen.
  • A magyarországi, Soroshoz köthető migránspárti civil szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a „Soros-tervet” megvalósítsák, ezért volt szükség a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény elfogadására.

Azaz röviden:

Az MTI azt írja, hogy Budait kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a CEU-val kötendő megállapodás ügyében a magyar kormány enyhébb feltételeket szab az egyetem működéséhez, és már ahhoz sem ragaszkodik, hogy a CEU az USA-ban is saját intézményt tartson fenn, Budai Gyula annyit tudott mondani, hogy továbbra sem kommentál sajtóhíreket, és az ügyben Altusz Kristóf helyettes államtitkár folytat tárgyalásokat, amelyek lezárultát követően adnak tájékoztatást a sajtónak.

Azt is elmondta még, hogy a Fidesz-KDNP nem vesz részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen.