Hangárban porosodnak a magyar villamosok Etiópia fővárosában

2007-ben Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója találta ki, hogy a cseh Tatra villamos alapjaira építve lehetne magyar villamost gyártani. A konstrukciót eredetileg Szegedre szánták, a 2010-es önkormányzati választás után a város azonban mégis külföld szerelvények vásárlása mellett döntött. Ezután merült fel, hogy az éppen egy etióp fejlesztési projektben résztvevő, katonai járműfelújítással foglalkozó Dunai Repülőgépgyár megpróbálja Addisz-Abebában, Etiópia fővárosában értékesíteni az olcsó magyar villamost.

2014-re készültek el az első prototípusok, és már a tesztpályát építették volna, amikor Etiópiában végül úgy döntöttek, hogy teljes egészében a kínai China Railway Engineering Corporation kapja a villamosfejlesztési megbízást.

A magyar villamosok prototípusai a Magyar Nemzet szerint azóta is egy addisz-abebai raktárban porosodnak.

Az ötlet azonban a lap nem lett volna kudarcra ítélve, ugyanis a villamosok strapabíróak, és a magasan fekvő etióp fűváros enyhe éghajlata miatt még légkondi sem kellett volna a járművekbe. Ráadásul a magyar fejlesztők úgy számoltak, hogy csak az alapokat csinálják Magyarországon, és több alkatrészt már etióp betanított munkásokkal szereltettek volna össze helyben. Ehhez képest a kínai nyertes cég mindent maga gyárt Kínában.

A helyi hírek szerint egyébként Etiópiában nem is elégedettek az azóta megépült két kínai villamosvonallal, gyakoriak a késések és az áramkimaradások, mivel nem épült külön ellátórendszer a villamoshálózatnak. Emiatt vannak olyan városrészek, ahol elmegy az áram, ha jön a villamos, hiszen csak így tud mozogni a kocsi.

Ezen kívül a villamosvonalak nem illeszkednek a más meglévő közlekedési hálózatba, és úgy metszenek el forgalmas utakat, hogy minden nap komoly dugókat okoznak.

Éppen emiatt a Dunai Repülőgépgyárban a mai napig reménykednek abban, hogy a következő fejlesztéseket már talán velük képzelik el az etiópiai vezetők. (Magyar Nemzet)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.